6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Két és fél évvel az alapkő letétele után csütörtökön megindult a termelés a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, ahol a korábbi tervezett 2500 helyett 3000 főnek adnak munkát.

A Daimler AG igazgatója, Dieter Zetsche a gyár avatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint évi 100-120 ezer gépkocsit gyárt majd a kecskeméti üzem, így a németországi, rastatti gyárral együtt már elég lesz a kapacitás arra, hogy kielégítsék a vevői igényeket a prémium-kompakt kategóriában is. Hozzátette: az új B-osztály járművére eddig több mint 100 ezer megrendelés érkezett már. Magyarországon a Mercedes-Benz A- és B-osztály utódgenerációját képviselő négy modell közül kettőt gyártanak kezdetben.

Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója történelminek nevezte azt, hogy "négy évvel a befektetési döntés után valósággá vált a "Mercedes-Benz Made in Hungary". Ugyanakkor elmondta: az év második felében egy négyajtós kupé gyártásának az előkészületeit is megkezdik Kecskeméten, melyből az első eladásra gyártott autó 2013-ban hagyja el a gyárat. A csütörtök délelőtti gyárlátogatáson bemutatták a teljes gyártósort. Az ismertetőn elhangzott: 4 óra 20 perc alatt készül el egy személygépkocsi, amelyet 130 "állomáson" szerelnek össze. A karosszéria üzemben 640 robot "dolgozik". A fényezőüzemben 12 féle színre tudják festeni az autókat.

Orbán: az egyik legnagyobb sikere az utóbbi időknek

A gyár avatásán részt vevő Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott: a gyár megnyitása az utóbbi évek egyik legnagyobb sikere. Kecskemét a magyar járműipar egy újabb erődítménye, amely egy nagy lépéssel közelebb visz ahhoz a célhoz, hogy Magyarország a világ autóiparának egyik termelési centruma legyen. 

A kormányfő a kecskeméti ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta: a Mercedes-gyár magyar dolgozói "hozzájárulnak a magyar járműipar szárnyalásához" és a német-magyar gazdasági együttműködés erősítéséhez. Megjegyezte, az autógyártás a teljes magyar gazdaság csaknem egytizedét kitevő iparág.

Orbán Viktor megítélése szerint a csütörtöki gyáravatás is azt mutatja, "jó úton járunk, és német barátaink az élő bizonyítékai annak, hogy ezen az úton nem egyedül megyünk. Egy olyan autóipari vállalat sikeres gyáralapítását ünnepeljük, amelynek nevéhez nem kisebb innováció kötődik, mint az autó feltalálása" - hangoztatta a miniszterelnök, aki szerint az első autó történetéből kiderül: amikor merész újítók meg akarják változtatni a világot, a világ első reakciója az, hogy megpróbálja lebeszélni magát a nagy változásról. "De hiába, a nagy változásokat nem lehet feltartóztatni."

Ismét kiemelte, hogy Európának megújulásra van szüksége, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta: a Mercedes-gyár avatása "utat és reményt mutat nemcsak nekünk, hanem egész Európának". Európát pedig éppen Németország és Közép-Európa együttműködése tudja megújítani: a hagyományosan erős német gazdaság és a legnagyobb növekedési tartalékokkal rendelkező Közép-Európa "közös erővel fogja felrázni az egykor szebb napokat látott kontinensünket, és fel fogja pörgetni Európa gazdaságát" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: Magyarország mindig is szövetségesének tekintette Németországot.

A kecskeméti üzemnyitás több egy egyszerű befektetésnél, ez egy értékteremtő szövetség: a Mercedes-gyárat üzemeltető Daimler AG valódi együttműködésre készül, hosszú távon számol, ugyanis kutató-fejlesztő tevékenységet is szeretne Magyarországra telepíteni, részt venni magyar szakemberek képzésében, és szeretne magyar beszállítókra támaszkodni - sorolta a kormányfő, majd kijelentette: Magyarország tisztelettel fogadja az ilyen befektetőket, azokat, "akiknek nemcsak a piacunk kell, akik nemcsak a biztos bevételt hozó monopolpozíciókra vadásznak, hanem értékteremtéshez keresnek partnereket a magyarokban". Orbán Viktor szerint a Mercedes-gyár mutatja a jó irányt, amely olyan jövőbe vezet, amelyben Európa maga mögött hagyhatja nyomasztó válságát, mert újra megtanul dolgozni.

Az ünnepségen - amelyen részt vett mások mellett Kövér László házelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - Orbán Viktor, Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója és Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója egy gombnyomással szimbolikusan is elindította a termelést.

Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary ügyvezető igazgatója, Orbán Viktor miniszterelnök és Dieter Zetsche, a Daimler AG vezérigazgatója, a Mercedes-Benz Cars üzletág-vezetője

A kezdetekkor...

2008. június 18-án jelentette be a stuttgarti székhelyű Daimler-Benz konszern, hogy Magyarországon gyártják majd az új generációs Mercedes A és B modelleket. Bő egy évvel később, 2009 októberében helyezték el a kecskeméti Mercedes-gyár alapkövét. A Daimler március elején kiadott közleményében utal arra, hogy Kecskeméten is bőven lesz munkája az új gyárnak: a német anyacég februárban újabb értékesítési rekordot döntött, így folytatódik az erős évkezdés. A cég eladásai világszinten 20,3 százalékkal nőttek, ami a közlemény szerint hozzájárul ahhoz, hogy a Mercedes elérje kitűzött célját, és új rekordot döntsön az első negyedévben.

Az üzem 800 millió eurós beruházással valósult meg a cég első kelet-európai gyáraként, mely egyben Magyarország történetének egyik legjelentősebb zöldmezős beruházása. A beruházást az állam is támogatta, hiszen 2008 és 2013 között összesen 22,15 milliárd forintot kap a projekt.

A gyárba folyamatosan vették fel az embereket, így már tavaly év végére 2000 alkalmazottal rendelkezett, és a gyár honlapja szerint jelenleg is közel 60 nyitott pozíciójuk van. A munkaerőpiaci szerepvállalásuk azonban nemcsak a munkahelyteremtés miatt érdemel említést, hiszen a kecskeméti főiskolával stratégiai együttműködést kötöttek, valamint a Kecskemét önkormányzata, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve tíz helyi gazdasági társaság között is létrejött egy megállapodás a duális szakképzés bevezetéséről, melyek a későbbiekben is biztosítani fogják a gyár megfelelő szakember utánpótlását.

A gyár megfelelő működése érdekében szükséges volt a vasúti hálózaton is felújításokat elvégezni, hiszen a kész autók kiszállítása mellett az alkatrészek is ilyen módon érkeznek a gyárba. Azért, hogy ez fennakadások nélkül történhessen meg, három fázisban hajtottak végre vasúti fejlesztéseket: az első rész 1 milliárd forintba kerül, melyet a magyar állam finanszíroz. Ennek keretében 2 vágányt meghosszabbítanak a 7 kilométerre lévő kecskeméti vasútállomáson, és bővítik azt. A projekt második része a vasúti fővonaltól a gyárig vezető vágány, melynek 450 millió forintos költségét a Mercedes Benz fedezi. A harmadik rész a gyáron belüli vágány lesz.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!