A technológia, mely még kísérleti fázisban van, soha nem látott dimenziókat nyit meg a házkeresők előtt. A madárszemszög (birds-eye) technológia segítségével útvonalakat is megtervezhetünk, hiszen olyan részletességgel mutatja be a kívánt területet, amin már egy kocsi is könnyedén felismerhető, sőt akár leendő szomszédunk bokraiban is gyönyörködhetünk. Az oldal független értékelői pedig minden háznak feltüntetik az árát és más tulajdonságait, többek között összemérik a környéken található házakkal.

A Microsoft Live Local oldalán az új technológia
Spencer Rascoff, a Zillow.com pénzügyi vezetője elmondta, hogy ők maguk 47 millió amerikai ház adataival bírnak, míg a Microsoft program jelenleg ezeknek csak töredékét tudja megjeleníteni. Az üzletember továbbá elmondta, hogy nincsen kizárólagos szerződés a két cég között, úgyhogy vetélytársai is használhatják ezt a szolgáltatást - írta az msnbc.