2p

Senkit nem hagy hidegen, milyen pozíciókban lehet ma Magyarországon kiemelkedő fizetést elérni. Álomfizetést egy jó szektor és egy jó pozíció szerencsés konstellációja eredményezhet.

Cégvezetők: legfeljebb 54, legkevesebb 12 millió forint

A Mercer Human Resource Consulting cég felmérése szerint a magyar nagyvállalati felsővezetők minden juttatást egybevetve legfeljebb 200 ezer eurós fizetéssel számolhatnak, ami éves szinten 54 millió forintot jelent. A felsővezetők évente legkevesebb 12 milliós fizetést tesznek zsebre.
Érdemes azonban tudni, hogy ennek az összegnek egy nyugat-európai országból delegált, ugyanazon a szinten dolgozó kolléga a kétszeresét is megkeresheti ugyanabban a munkakörben.

A második vonalbeli vezetők 7 millió forint körüli alapfizetéssel és 9-10 milliós összjövedelemmel számolhatnak. A jövedelmük legalább 15 millió forint, de ennek akár a kétszerese is lehet.

A jövedelmek igen eltérően adódnak össze a különböző iparágakban. A gyógyszeriparban az úgynevezett inszentívek alkalmazása széles körben elterjedt, azaz nyaralások és másféle juttatások várnak például az eredményesen teljesítő orvoslátogatókra.

EU: Hatszázezres asszisztensi kezdőfizetés

[ajanlo=44][igazitas=left/]Köztudott, hogy a hazai bérekhez képest kiugró jövedelemre számíthat az, aki a fejlett országok egyikében kap meg egy jobb pozíciót. Hasonló a helyzet az Európai Unió adminisztrációjának állásaival. Itt a gyakorlatot még nem szerzett, A8-as besorolású tiszviselők havi bruttó kezdőfizetése is eléri a 4 ezer euró, azaz megközelíti a havi egymilliós összeget.

Ez ma egy hazai magánvállalat több éves tapasztalattal rendelkező felsővezetőinek a fizetését közelíti, illetve egyes funkcionális területek első számú irányítóinak bérét el is éri.

Ha nem is kapnak kézhez hétszámjegyű fizetést havonta, de a titkárnők is jól járnak az EU-ban: a legalacsonyabb uniós fizetési kategóriába tartozók bruttó 2500-2900 eurót, azaz 610 ezer forintos fizetést kapnak.

Kapcsolódó anyagok
Menedzserfizetések: határ a csillagos ég
A németeknél 160, itthon 50 milliót keresnek a csúcsvezetők
Nőnek a felsővezetői fizetések

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!