1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magyarországot második figyelmeztetésben részesítette az Európai Bizottság a dohányhirdetésekről szóló uniós irányelv megszegése miatt, illetve három másik uniós tagállam ellen is lépéseket tett ez ügyben.

Olaszországot Brüsszel az Európai Bíróság elé idézte, míg Csehországot és Spanyolországot első figyelmeztetésben részesítette.

Magyarországgal kapcsolatban Brüsszel jelezte, hogy döntése egyúttal reagálás arra a válaszra, amelyet júliusi figyelmeztetése után kapott a kormánytól. Ismét leszögezte a bizottság azt is, hogy a magyar szabályozásban azzal a lehetőséggel van problémája, amely kivételt engedélyez a gazdaság számára kiemelkedő fontossággal bíró események esetében.

Markosz Kiprianu fogyasztóvédelmi felelős a négy döntést bejelentve megerősítette, hogy az EU nem tűri a dohány reklámozását semmilyen módon.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!