1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Úgy tűnik, a sorozatos kudarcok után sínre került a Toll Collect német autópályák díjbeszedését megoldani kívánó projektje. Az elmúlt hetekben lezajlott tesztelések ugyanis pozitív eredményt hoztak.



A konzorcium közlekedési szakértői a tesztelések alapján úgy nyilatkoztak, hogy a rendszer már 99 százalékos biztonsággal üzemel. A pozitív tapasztalatok nyomán a fedélzeti egységeket már fél évvel a tervezett start előtt elkezdik beépíteni a teherautókba, értesült a Spiegel. Mint ismert, a szisztémát a mostani tervek szerint 2005. január 1-től léptetik életbe.

Mint azt a Toll Collect vezetősége hírül adta, időközben minden fedélzeti egységet sikerült legyártani. Következő lépésként azokat az egyes teherjárművekre szabottan kell majd beprogramozni.
A közlekedési minisztérium információi szerint a fuvarozók eddig 150 ezer berendezést rendeltek meg. A tervek szerint a start idején, azaz jövő év elején már ötszázezer, 12 tonnánál súlyosabb teherkocsi rendelkezne ezzel az eszközzel.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!