Az USA-ban olyan DVD-lejátszókat dobtak piacra, amelyek automatikusan cenzúrázzák a DVD-k tartalmát. A hollywoodi filmgyártó moguloknak nem tetszik az új találmány.
Az RCA által gyártott DVD-lejátszó az erőszakot, szexet, durva beszédet és droggal való visszaélést bemutató, illetve tartalmazó jeleneteket tiltja le a képernyőről. A gyártmány a Clearplay nevű cég technológiájára épül, értesült a Neue Zürcher Zeitung.
A szakemberek szerint a gyártók számára komoly anyagi érvágást jelenthet az új készülék, ugyanis a CD értékeítés visszaesése után a DVD értékesítés mentheti meg a kiadókat. A nemzetközi trendekhez hasonló magyar adatok szerint tavaly több mint 102 ezerre emelkedett az értékesített DVD-k száma a 2002-es 48 ezerről. A forgalom értékét tekintve a DVD-piac 70 százalékkal, közel 350 millió forintra emelkedett.
A Clearplay már korábban előrukkolt egy, a nem kívánt tartalmak elérését megakadályozó szoftverrel. Ennek segítségével eddig mintegy 600 filmet "értékelt ki", s a jövőben továbbiakat is megvizsgál.
A hollywoodi filmgyártó óriáscégek heves tiltakozással fogadták a Clearplay találmányát, szerintük ugyanis az sérti a szerzői jogaikat. Az RCA készüléke ezen a héten került kereskedelmi forgalomba a Wal-Mart áruházláncban.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
A DVD menti meg a kiadókat
Viszik a DVD-ket
Hollywood tiltakozik a cenzúrára képes DVD-lejátszók ellen
Az USA-ban olyan DVD-lejátszókat dobtak piacra, amelyek automatikusan cenzúrázzák a DVD-k tartalmát. A hollywoodi filmgyártó moguloknak nem tetszik az új találmány.