Nem várható gyors megegyezés a német közlekedési minisztérium és a Toll Collect között az autópályák díjmegállapítását és beszedését végző rendszer ügyében. A kormány döntőbíróság felállítást tervezi.
Valószínűleg csupán néhány hónap múlva fog összeülni az a bizottság, amely dönteni fog az autópálya-díjbeszedés ügyében - nyilatkozta ma reggel Felix Stenschke, a Német Közlekedési Minisztérium szóvivője. Időre van szükség ugyanis a még nyitott jogi kérdések tisztázásához és a döntőbíróság tagjainak kijelöléséhez.
A Toll Collect és a kormány közötti szerződés értelmében mindegyik fél egy-egy döntőbírót küldhet a bizottságba, a harmadik tag személyéről pedig közösen kell dönteniük. Az így felállítandó grémium maga határoz majd arról, milyen időhatárt szab a díjbeszedő rendszer üzembe helyezésére, adta hírül az APA.
Mint a Menedzsment Fórum korábban megírta, a késlekedés már eddig is sok milliárdos veszteséggel járt. A német kormány ezért év elején úgy döntött, hogy megvonja az üzemeltetési jogot a Toll Collecttől. A cég azonban meg kívánja menteni az együttműködést, és bejelentette, hogy új ajánlattal fog jelentkezni.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok:
Félezer probléma a Toll Collect díjbeszedő rendszerében
A Toll Collect ragaszkodik a német autópálya-üzlethez
A német autópályák is matricások lesznek
Év végén már a német autópályákon is fizetni kell
Hónapokat csúszhat a megegyezés a német autópálya-ügyben
Nem várható gyors megegyezés a német közlekedési minisztérium és a Toll Collect között az autópályák díjmegállapítását és beszedését végző rendszer ügyében. A kormány "döntőbíróság" felállítást tervezi.