2p

Soha nem tapasztalt eredményes üzleti évet zárt tavaly az antwerpeni kikötő, ahol 2003-ban összesen 142 millió tonna árut rakodtak át, s ez 8,5 százalékkal több, mint a megelőző évben. Ezzel szemben Triesztben visszaesett a forgalom.

Antwerpenben különösen a konténerforgalom nőtt meg erőteljesen, hiszen a korábbi esztendőhöz képest 14 százalékkal nagyobb teljesítményt produkáltak. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy a konténermennyiség súlya elérte a 61,3 millió tonnát, ami 8 millió tonnával több a korábbi évhez viszonyítva. A Ro-Ro forgalomban 3,6 százalékos a növekedés.

A termékek között különösen az acéláru mennyisége emelkedett meg, 13 százalékkal haladva meg a megelőző esztendő eredményét. Pedig a korábbi években is jelentős volt az acéláruk forgalma, hiszen a legnagyobb európai acélipari központok termékeit főleg az antwerpeni kikötőből szállítják el Amerikába. A kikötő összes forgalmának mintegy 42 százalékát teszi ki az acéláruk átrakodása.

A hajózási társaságok azért is választják szívesen az antwerpeni kikötőt, mert a rakodás szempontjából kiváló lehetőségek találhatók itt. Antwerpen mellett szól az is, hogy közvetlen kapcsolata van a belvízi hajóutakkal, s ennek logisztikai háttere is biztosított. A német óriás acélvállalat, a ThyssenKrupp például évente legalább egymillió tonna acélárut hajóztat be Antwerpenbe a belvízi utakon.

A trieszti kikötőben tavaly 45,9 millió tonna árut rakodtak át, ami összességében 2,5 százalékos visszaesést jelent 2002-höz képest. Különösen a konténerforgalom csökkenése jelentős, mivel tavalyelőtt még 1,9 millió tonna árut rakodtak át, de tavaly már csak 1,3 millió tonnát, ez csaknem 29 százalékos visszaesést jelent. Főleg a hagyományos termékek tekintetében szembetűnő a csökkenés, hiszen ezen a téren 43 százalékkal lett kisebb a forgalom. Ezzel szemben a Ro-Ro forgalom 8 százalékkal emelkedett, s elérte az 5,7 millió tonnát.

Forrás: Magyar Közlekedés

Kapcsolódó anyagok
Rekordmértékben nő idén a konténerforgalom
Új hajóval bővült a balatoni flotta

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!