2p

A világ második legnagyobb lapkiadó vállalata, a Gruner Jahr világméretű expanzióba kezd az idén. Ennek jegyében mintegy 15-20 újságot kívánnak indítani.

A világ második legnagyobb újságkiadó vállalata, a Gruner Jahr világméretű expanzióba kezd az idén. Ennek jegyében mintegy 15-20 lapot kívánnak indítani.

Az induló újságok indítására és fejlesztésére több, mint 50 millió eurót kíván fordítani a német cég. Bernd Kudrun vállalati vezető szerint a kiadó a jövőben nagyobb figyelmet szentel a növekedést produkáló nemzetközi piacoknak, emellett a gazdasági lapoknál is áttörést szeretne elérni.

Mint azt a Menedzsment Fórum korábban megírta, a kiadó gazdasági lapjai veszteséges évet zártak 2003-ban. A legnagyobb kárt okozó újságnak a Börse Online nevű internetes portál bizonyult , az mintegy 5 millió eurós deficitet hozott össze az év második harmadában. A Capital 2,5, az Impulse pedig 0,3 millió eurós hiánnyal zárta a harmadévet.

A Gruner + Jahr ennek ellenére összességében kitűnő gazdasági helyzetből kezdheti meg a terjeszkedést.
"Ez ad számunkra erőt ahhoz, hogy új fába merjük vágni a fejszénket és további növekedést kíséreljünk meg elérni" - mondta Kudrun a Neue Zürcher Zeitungnak.

A kiadó tavalyi operatív eredménye 238 millió euró volt, ami 4 milliós növekedést jelez az előző évhez képest. A konszern tíz országban több mint 110 újságot és magazint ad ki.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!