2015. június 10. 18:10

A digitalizáció a hagyományos iparágakat is átalakítja, például agráriumot és az építőipart – mondta az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) alelnöke szerdán a Vállalati Innováció Konferencián, Budapesten.

Vityi Péter beszédében a megszokott modelleket átalakító technológiákra hívta fel a figyelmet. Elmondta: a McKinsey & Company tanácsadó cég tanulmánya szerint egyebek mellett a mobilinternet, a gép-gép közötti kommunikáció (M2M), a dolgok internete (Internet of Things, IoT - az eszközök, gépek, berendezések kommunikációs hálózatba szerveződése), a felhőtechnológia és a fejlett robotika, az alternatív olajkitermelési módszerek mind olyan technológiák, amelyek 2020-ra átrendezik a vállalatok közötti piaci versenyt, hatást gyakorolva ezzel az egyes országok gazdaságaira.

A magyar piacról elmondta: az IVSZ tapasztalatai alapján az elmúlt években az informatikai export dinamikusan nő, egyre több nemzetközileg sikeres vállalat jött létre, az infokommunikációs szektor pedig 60 százalékkal bővült három év alatt.

Az alelnök szerint a magyar innovációs sikerekhez szükség van a megfelelő technológiára és annak megismertetése az iparági szakemberekkel. Több, az új technológiákat kiválóan alkalmazó mérnököt kell képezni, mivel még mindig több mint tízezer betöltetlen pozíció van az informatikai területen - mondta.

Hozzátette, a megfelelő források biztosítása érdekében fontos a nagyvállalatok mint szakmai befektetők bevonása, valamint a vállalatok állami támogatása a külpiacra jutás érdekében.

A harmadik alkalommal megrendezett konferencián a nagyvállalatok, az innováció és a startup világ kapcsolatát elemző előadások és panelbeszélgetések hallhatók, például arról, miként alakítja át a digitális technológia az üzleti és a privát szférát.

MTI

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.