4p

A karácsonyi vásárlások előtt a legfontosabb, hogy mindenki előre megtervezze, hol és mit szeretne vásárolni, illetve mennyi pénzt szán rá – hívták fel a figyelmet egy mai sajtótájékoztatón. Elektronikai termékeket továbbra sem célszerű piacon, aluljáróban vásárolni.

Ne az aluljáróba vásároljunk (Mfor-montázs)

Valószínűleg idén is az elektromos termékekkel lesz a legtöbb gond a karácsony előtti vásárlási rohamban, immár hagyományosan elsősorban a karácsonyfaégőkkel és a távirányítós autókkal érdemes vigyázni. A szakemberek szerint több lehetséges hibaforrás már laikus szemmel is észrevehető.

Óvatosan a piacokkal

"Az elektromos termékek esetében érdemes tudni, hogy a törvény szerint piacokon, aluljárókban nem árusíthatók, érdemes meggondolni, hol veszünk például karácsonyfaégőt. Bár a tapasztalat azt mutatja, hogy az utóbbi időszakban az aluljárókból kezdenek eltűnni ezek a veszélyes termékek" – emelte ki Wittich Tamás, az NFH főigazgatója.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a hatóság idén is kiemelten vizsgálja majd a karácsonyfaégők biztonságát, már most megkezdték az ellenőrzéseket, hogy még karácsony előtt kiderüljön, melyik termékek veszélyesek.

"A tendenciák alapján idén is fogunk találni olyan terméket, ami nem megfelelő, már most vannak erre utaló jelek a vizsgálatok során" – mondta el Schreiberné Molnár Erzsébet főigazgató-helyettes.

A karácsonyfaizzók mellett a távirányítós autók esetében érdemes különösen körültekintőnek lenni, hiszen az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy néhány termék hajlamos túlmelegedni, már most is találtak erre utaló jeleket.

Az NFH szakemberei szerint az elektromos termékek esetében gyakran a laikus fogyasztó is el tudja dönteni, jó minőségű-e a megvásárolni kívánt tárgy, hiszen sokszor a burkolaton, illetve a csatlakozón látszanak a hiányosságok.

A fentiek mellett idén a textiltermékekre is kiterjesztették a fokozott ellenőrzést, az NFH szakembere elmondta: sok esetben például nem megfelelően tüntetik fel a ruhák összetételét. Emellett a gyermekruhák esetében érdemes figyelni az olyan díszítésekre, melyek könnyen leválhatnak.

"A karácsony előtti vásárlási szezonban fontos lenne még a csokoládék vizsgálata, azt is ellenőrizzük, hogy például az étcsokoládé tartalmaz-e elegendő kakaót, a termékek zsírtartalma megfelelő-e" – tette hozzá Schreiberné Molnár Erzsébet.

Nem mindegy, mi van a blokkon

Az NFH főigazgatója a sajtótájékoztatón külön kiemelte, hogy a vásárlóknak minden esetben érdemes nyugtát, illetve blokkot kérni, mert csak akkor tudják érvényesíteni a jogaikat. Emellett arra is érdemes figyelni, hogy a blokkon szereplő ár megegyezik-e az üzletben a polcon feltüntetett árral, ilyen esetekben is sok a panasz.

A karácsonyi vásárlások esetében gyakran előfordul, hogy olyan terméket veszünk ajándékba, ami már megvan az illetőnek. Ilyen esetekben ha sértetlen a termék, akkor elvileg nem lenne köteles visszacserélni a kereskedő, de az utóbbi évek tapasztalatai alapján a legtöbben felajánlják ezt a lehetőséget. "Érdemes már a vásárláskor tájékozódni az üzletben, hogy ilyen esetben visszacserélhető-e az ajándék" – mondta el az NFH főigazgatója.

"Az általunk készített fogyasztói tesztekből kiderült, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, a garancia az akciós termékekre is érvényes-e. A törvény szerint az akcióban szereplő termékekre is szavatosságot, jótállást kell vállalni a cégeknek" – emelte ki Wittich Tamás.

Akár kétmilliárd is lehet a bírság


A következő hetekben összese nyolc hatóság szakemberei hangolják össze a munkájukat regionális és helyi szinten, hogy kiszűrjék a nem megfelelő árukat a karácsonyi piacról.

"Első esetben, ha nem súlyos szabálytalanságról van szó, akkor az ellenőrök egyre gyakrabban élnek a figyelmeztetés eszközével. Ha azonban a szabálytalanság nagy tömeget érint, súlyosan vagy ismételten sérti meg a fogyasztók érdekeit, akkor pénzbírsághoz folyamodunk" – hangsúlyozta Wittich Tamás.

A fogyasztóvédelmi törvény értelmében a pénzbírságot a nettó árbevétel arányában állapítják meg, a nagy cégek esetében akár a kétmilliárd forintot is elérheti.

A keddi eseményen az NFH szakemberei elmondták: az ellenőrzésekről két-három hét múlva lesznek meg az első eredmények, így december közepére kiderülhet, melyik termékek esetében érdemes kétszer is meggondolni a vásárlást. Akkor a hatóság be tud majd számolni arról is, hogy az első hetekben mekkora pénzbírságot szabtak ki.

Beke Károly

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!