2p

A munkavállalók életkorának előrehaladtával mind több embernek lehet szüksége olyan számítástechnika kisegítő eszközökre, amelyet korábban csak a fogyatékkal élők használtak.

A Microsoft és a Forrester által végzett felmérés szerint a munkaképes korú számítógép-használók több mint 57 százalékának napi teendőit könnyítenék azok a kisegítő alkalmazások, amelyek eredetileg a fogyatékkal élők számára készültek. A szakemberek szerint ugyanis ilyen arányban vannak azok, akiknek látásuk, hallásuk, beszédük, illetve testi képességeik enyhétől súlyosig terjedő csökkenést mutatnak.

Mivel a világ fejlett részének átlagéletkora folyamatos növekedést mutat, így ez igen komoly piaci lehetőséget ad a gyártók számára. Ugyanakkor a munkáltatók számára is fontos, hogy a megváltozott testi képességek hatására a dolgozók teljesítménye ne essen vissza. A Microsoft ezen piaci szegmens megdolgozását már el is kezdte. A világ elsőszámú szoftvercége ennek apropóján indította a "Korosodó munkavállalók" (Aging Workforce) nevű kampányát. Ennek célja, hogy bemutassa az idősebb dolgozóknak és munkaadóiknak, milyen segítséget tud nyújtani a kisegítő technológia a versenyképesség megőrzéséhez, illetve a korosodó dolgozók alkalmazásához és megtartásához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!