2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A dunai személyhajózási idény szombaton kezdődik, a Mahart Passnave Személyhajózási Kft. 21 séta- és kilenc szárnyashajóval vesz részt a folyami személyszállításban.

Horváth Emil, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: 2002-ben 118 millió forint adózás előtti eredményt értek el, ami fele a korábbi évinek. Ennek oka egyrészt az, múlt év áprilisában és augusztusában az árvizek miatt nem tudtak hajózni, másrészt mintegy 200 millió forintot fordítottak fejlesztésre, beruházásra. A cég árbevétele tavaly 1,9 milliárd forint volt, ami megegyezik a 2001. évivel.

A 368 millió forint jegyzett tőkéjű társaság 51 százalékban a Mahart Rt., 33 százalékban a Masped Rt., míg 16 százalékban a menedzsment és a dolgozók tulajdonában van.

A múlt évben 60 millió forintot fordítottak az idén május végén megnyíló új solti, illetve komáromi hajóállomások kialakítására. Mintegy 15 milliót költöttek a Tiszán üzembe állított Sellő nevű motoros hajó megvásárlására és 30 milliót vett igénybe rendezvényszolgáltató kapacitásuk 800-ról kétezer főre történő bővítése. Emellett 2002-ben mintegy 10 milliót fordítottak Mahart Tours nevű saját utazási irodájuk Belgrád rakparti nemzetközi hajóállomáson található irodájának fejlesztésére.

Horváth Emil elmondta: az idén 2 milliárd forint árbevételt és 200 millió forint adózás előtti nyereséget terveznek. Beruházásokra az elképzeléseik szerint 160-200 millió forintot fordítanak. Kiemelte az esztergomi új hajóállomás idei megnyitását és egy újabb szárnyashajó vásárlását. Ez utóbbi 40 millió forintba kerül, négyéves és egy hollandiai társaságtól vásárolják meg. Hozzátette: az EU-csatlakozásra való felkészülés és a nyugat-európai hajóstársaságokkal történő versenyre való felkészülés miatt 12 darab legalább 250 főt befogadó képességű hajót az idén EU-konform hajómotorral látnak el. A társaság középtávú tervei között szerepel az első magyar tulajdonú kabinos szállodahajó megvásárlása és üzembe állítása, ami a Dunán és a Tiszán közlekedik majd.

Horváth Emil kiemelte, hogy a Mahart Passnave tavaly kétmillió utast szállított, ami évek óta szinte változatlan. A kft. ügyvezető igazgatója közölte: a tiszai hajózási szezon április utolsó hétvégéjén indul, mivel a kikötői objektumokban a jégzajlás okozta károkat helyre kell hozni.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!