Mint arról a Menedzsmentfórum is beszámolt az ír Ryanair légitársaság Franciaországban pert vesztett, a bíróság ugyanis fenntartotta a döntést, miszerint a Ryanair nem indíthat új Strasbourg-London közötti járatot helyi szubvenciók segítségével.
A fapados légitársaság mostani akciójával szeretné felhívni a bíróság figyelmét, hogy rossz döntést hoztak, és bíznak benne, hogy a feljebbviteli tárgyalások során a javukra fognak dönteni. Mint a társaság jogi osztályának vezetője elmondta, érthetetlennek tartják, hogy a bíróság a versenyt élénkítő diszkont légitársaságok mozgásterét korlátozza. A forgalmi adatok azt mutatják, hogy az utazók szeretik az olcsó jegyeket, reméljük, ezt a bíróság is figyelembe veszi döntésük során - tette hozzá a jogász.
Kapcsolódó anyag
Átszervez a vezető fapados
Merre tart a légiipar
Ingyen szállítja a támogatóit a fapados légitársaság
A Ryanair, Európa legnagyobb diszkont légitársasága 200 embert ingyen vitt Strasbourgba, hogy azok a cég ellen indult bírósági eljárás alatt tiltakozni tudjanak.