Az osztrák-kanadai Magna és az orosz Sberbank és GAZ alkotta konzorcium, valamint az amerikai hátterű belga RHJ International pályázik arra, hogy megvegye a GM-től az Opelt. Eddig a hírek szerint a Magna volt a favorit, most azonban kiderült, hogy az amerikai fél inkább az RHJ-t támogatja, sőt kész csődbe vinni a gyárat, hogy ne kerüljön az oroszok kezébe. A felek egyelőre egymásnak feszülnek, állítólag a héten várható döntés.
Nem kellenek az oroszok
A közelmúltban arról lehetett olvasni, hogy a Magna vezette konzorciumnak van a legjobb esélye arra, hogy megvegye az Opelt. Pénteken aztán robbant a bomba: kiderült, hogy az eladásról döntő testület öttagú vezetősége nem tudott megállapodni, így egyelőre nem támogatják a Magna ajánlatát.
Állítólag arról van szó, hogy a GM és a német kormány nem tudnak megállapodni a vevő személyéről: a németek mindenképpen hosszútávú befektetőt keresnek az Opel számára, aki minél kevesebb dolgozót bocsát el, míg az amerikai anyacég ódzkodik attól, hogy a részben orosz hátterű konzorcium kezébe adja a német cég szellemi tőkéjét.
A múlt hét végén a német kormány küldött egy levelet a GM amerikai vezetőinek, melyben kifejtették: az eredetileg beígért pénzügyi segítség csak akkor áll, ha szakmai befektető lesz az Opel új tulajdonosa. Közben viszont az amerikaiak is bekeményítettek: a hétvégén kijelentették, hogy az orosz tulajdonosnál már az is jobb, ha csődbe viszik az Opelt. A GM képviselői egyértelműen az RHJ International ajánlatát favorizálják.
Arról már hetekkel ezelőtt lehetett olvasni, hogy ha a Magna vezette konzorcium kaparintja meg az Opelt, az történelmi jelentőségű esemény lesz: eddig ugyanis még nem fordult elő, hogy egy orosz cég egy az egyben megszerezte volna egy nyugat-európai vagy amerikai autógyár teljes szellemi tőkéjét.
Amerikai-német kötélhúzás
A német kormány és a szakszervezetek egyértelműen kiállnak a Magna vezette konzorcium ajánlata mellett, sőt, a jelenlegi kancellár legnagyobb vetélytársa is azt támogatja, ami azért nem mindegy, mert szeptember végén választások lesznek Németországban. A német felek véleménye azért fontos különösen, mert a GM Europe 55 ezer állásából 27 ezer van az országban.
A Magna egyértelműen szakmai befektetőnek tekinthető, hiszen a kanadai autóalkatrészgyártó mellett az orosz GAZ autógyár is a konzorcium tagja.
Éppen ettől tartanak sokan: az amerikai félelmek főleg azért erősödtek fel, mert az Opel megvételével az oroszok hozzájutnának nagyon fontos fejlesztésekhez, szellemi tőkéhez. A konzorcium tagjai egyébként nem is cáfolják, hogy az Opel megszerzése esetén az amerikai fejlesztéseket saját modelljeiknél is felhasználnák.
A fentiek miatt a GM vezetősége inkább az RHJ International ajánlatát támogatja, a németeknek azonban nem fűlik a foguk egy tisztán pénzügyi befektetőhöz. A másik kifogás, hogy a cégnek amerikai tulajdonosa van, azaz lényegében amerikai kézben maradna az Opel nagyobbik része, pedig a németek szerint most is az amerikai anyacég tehet arról, hogy bajban van az európai gyártó.
A héten születhet döntés
A végső döntést a General Motors hozza meg az Opel eladását illetően. Az amerikai autógyár jelenleg a csőd után az amerikai pénzügyminisztérium tulajdonában van. Kérdés azonban, hogy a németek mit fognak majd szólni a döntéshez. A megállapodás értelmében ugyanis a német kormány 1,5 milliárd euróval támogatja az Opelt az eladás után, azonban a jelek szerint ez csak akkor érvényes, ha szakmai befektetőt választanak.
Autópiaci szakértők is egyetértenek azzal, hogy a GM célja elsősorban az lehet, hogy valamilyen módon továbbra is befolyást gyakoroljon az Opel működésére, mivel jelentős szellemi tőke van a német cégnél. Az Opel szóvivője egyelőre nem kívánta kommentálni az ellentétről szóló híreket, mindössze annyit közölt, egyelőre nem született döntés az Opel új tulajdonosával kapcsolatban.
Az Opel vezetőségének hétfőn kezdődik egy többnapos ülése, a Bloomberg információja szerint ezen születhet döntés a cég eladásáról is, amit azonban az amerikai pénzügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia.