A brit milliárdos Richard Branson fémjelezte Virgin 26 darab A340-600-as gépet vásárol. Az 5,5 milliárdos ügyletnek köszönhetően a légitársaság a következő öt évben megduplázza kapacitásait. A két nagy gyártó közül a Virgin azért választotta az Airbust, mert az utasok többsége szívesebben utazik A340-eseken, mint a két hajtóművel rendelkező Boeing 777-eseken.
A két óriáscég között óriási verseny dúl a megrendelésekért. Az EADS leánycége, az európai Airbus saját adatai szerint az első félévben 52 százalékra növelte részesedését a világpiacon: január elejétől június végéig 161 repülőgépet szállított. Nagy versenytársa, az amerikai Boeing ugyanebben az időszakban 151 gépet adott el. Az idei üzleti évében az Airbus több gép eladására számít mint tavaly - közölte az Airbus főnöke, Noel Forgeard a közelmúltban, a brit Farnborough-ban megrendezett légi vásáron. Úgy vélte, a légiipar fellendülőben van: az élénkülés tartós lesz és valószínűleg még gyorsul.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Többezres létszámbővítés a Boeingnél
250 géptől már nyereséget hoz a világ legnagyobb utasszállítója
Ötven százalék felett az Airbus a repülőgép-piacon
Ismét lépéselőnybe került az Airbus
Az Airbus és a Boeing közötti kíméletlen csatában ismét az európai repülőgépgyártó helyzete javul némileg. A vállalat ugyanis szerződést kötött a második számú brit légitársasággal, a Virgin Atlantic Airways-szel 26 gép szállításáról.