4p

Új lakás helyett készpénzben is kérhetik kártalanításukat az államtól az ajkai vörösiszap-katasztrófa károsultjai. Vannak, akik emellett egyéni, bírósági úton is megpróbálnak pénzhez jutni - mint egy példa mutatja, nem is sikertelenül. Mfor.hu háttér.

Készpénzben is kaphatnak kártérítést azok az idős emberek, akiknek háza lakhatatlanná vált az ajkai vörösiszap-katasztrófa miatt, viszont nem tartanak igényt új lakásra, inkább családtagokhoz költöznének, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Pintér Sándor.

Segítség több forrásból

A belügyminiszter szerint a tulajdonos kérheti háza helyreállítását is - "ha az olyan területen van, ahol ezt érdemes megtenni, akkor helyre fogjuk állítani.” Lehetőségük van arra is, hogy a helyben hamarosan felépülő új házak közül válasszanak, vagy az ország más részein is letelepedhetnek. 

Az ingatlanokat állami forrásból vásárolhatják meg a károsultak, nem a Magyar Kármentő Alapból, mondta korábban a Magyar Rádió Krónika című műsorának Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára. A pénzt majd attól vagy azoktól hajtják be, akikről bebizonyosodik, hogy a katasztrófa okozói.            

A Magyar Kármentő Alap, amelyben eddig több mint 700 millió forint gyűlt össze, tehát egy plusz forrás. A kormányrendelet szerint az összeg szintén felhasználható a károsultak lakhatása elemi feltételeinek megteremtésére a katasztrófát megelőző állapot szerinti mértékig, átmeneti elhelyezésükre, ellátásuk feltételeinek megteremtésére, a katasztrófa hatásai által előidézett egészségkárosodás megelőzésére, a megrongálódott közterületek, közutak helyreállítására, illetve a katasztrófával érintett térség revitalizációjára. Működési, adminisztrációs, marketing-, bér- és egyéb járulékos költséget nem lehet ebből finanszírozni.

A 2012 december végéig működő alapból a katasztrófával érintett települések, Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely önkormányzatai igényelhetnek támogatást.

Elosztásáról a Kármentő Bizottság dönt. Ennek tagjai Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely polgármestere, a Veszprém Megyei Önkormányzat főjegyzője, a belügyminiszter által, a katasztrófavédelmi szervezet állományába tartozó személy, elnöke pedig a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke.

"Nem kell kapkodni az egyéni kártérítés után"

Pintér Sándor azon újságírói kérésre, miszerint próbálják-e a lakosok kárukat egyéni úton, bíróságon érvényesíttetni, azt mondta: "nem kell kapkodni az egyéni kártérítés után", a kormány ugyanis  kvázi megelőlegezi a kártérítést a lakóknak.        

A kérdés azért vált aktuálissá, mivel a Fővárosi Bíróság a közelmúltban tízmillió forint kártérítést ítélt meg a vörösiszap-katasztrófa egyik devecseri károsultjának. A pénzt az ajkai timföldgyár tulajdonosának, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek nyolc napon belül ki kell fizetnie.

Hidasi Gábor, a károsult ügyvédje közölte: Konkoly József az első olyan károsult, aki elérte, hogy a kára egy jelentős részét (több mint a felét) a Mal azonnal végrehajtható bírósági határozat alapján megtérítse.

Az MTI szerint Konkoly József több mint 19,3 millió forint vagyoni kártérítésre nyújtott be igényt amiatt, hogy a vörösiszap tönkretette a házát, a telkét és a garázsát.

Kolontáron, Devecserben és Somlóvásárhelyen a legutolsó összesítések szerint 262 károsodott házat bontanak le.

Több mint 600 tanút hallgattak ki 

Ami a katasztrófa büntetőjogi vonatkozásait illeti, Pintér Sándor szerint eddig több mint 600 tanút hallgattak ki. A büntetőeljárás még az elején tart, azt szakértők bevonásával folytatja le a Nemzeti Nyomozóiroda.

Mint ismert, az ajkai timföldgyárnál október 4-én szakadt át az egyik vörösiszap-tározó gátja - a kiszabaduló szennyezőanyag elöntötte a környező települések egy részét. Az ökológiai katasztrófát okozó szerencsétlenségben kilenc ember veszítette életét.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!