Novemberben 2899 cég ment csődbe, ami 11,2 százalékkal volt kevesebb, mint az előző hónapban - jelentette be pénteken a wiesbadeni statisztikai hivatal.
Ennek ellenére a német csődtörténelemben 2003 rekordévnek számít, a Creditreform szerint 40 ezret tett ki a fizetésképtelenné vált vállalkozások száma - számolt be az MTI.
A Creditreform adatai szerint 2003-ban összesen 157 138 cég jelentett fizetésképtelenséget a kontinens nyugati felén, szemben az egy évvel korábbi 151 000-rel. Nem sokkal jobbak a kilátások az idei évre sem, 2004-ben az előrejelzések szerint még több vállalat megy majd csődbe, mint tavaly. Némi vigaszt csupán az jelenthet, hogy 2003-ban már valamelyest lassult a csődöt jelentő cégek számának növekedése, 3,9 százalékra, míg egy évvel korábban még 10 százalék feletti volt a tempó.
A csatlakozó országok között Magyarországon mérték a leggyorsabb növekedést: 23,7 százalékkal több csődöt jelentettek 2003-ban, mint egy évvel korábban. Több mint 10 százalékkal nőtt a fizetésképtelenné váló cégek száma Szlovéniában is 2002-höz képest, Lengyelországban viszont több mint 10 százalékkal csökkent, Litvániában pedig egyenesen 26,2 százalékos volt a visszaesés.
Magyarországon 10 000-nél is többre tehető a pénzügyileg ellehetetlenült cégek száma. A Felszámolók Országos Egyesületének évizedes tapasztalatai szerint a menthetetlen gazdasági társaságok túlnyomó többsége kft. Tíz évvel ezelőtt kft.-kel szemben indult a felszámolások kétharmada, annak ellenére, hogy részarányuk a cégformák összességében alig haladta meg a 40 százalékot.
Tavaly viszont már 60 százalékos részarányt képviseltek a kft.-k a folyamatban lévő eljárásokban. Egy évtizede az összes cég felét kitevő betéti társaságok alig negyede jutott a felszámolás sorsára. Napjainkban azonban egyre több bt. kerül bajba.
Kapcsolódó anyag
Csődrangsor: élen az osztrákok
Javuló csődhelyzet
A múlt év vége közeledtével már kevesebb német vállalat volt kénytelen csődöt jelenteni.