2p

Az összes iparágban gyakorivá váltak a leépítések az elmúlt pár évben, így a kirúgástól való félelem az alkalmazottak körében erősebb, mint valaha.

Pintér Zsolt, az ismert fejvadász is említ számos tényt, ami előrejelzi a küszöbön álló elbocsátást. Az álláskeresés enciklopédiája című könyvében említi, hogy egy vizsgálat során kimutatták, hogy az emberek 47 százaléka bevallja, észlelt figyelmeztető jeleket, de nem foglalkozott velük.
Az alábbi tünetekre figyelmeztet a neves szakember:

Az eddig megértő főnök rendszeresen ellenőrzi munkáját, és mindig talál kifogásolnivalót benne.

Közvetlen főnökünk az utóbbi időben nem rajtunk keresztül utasítja illetve informálja beosztottjainkat, hanem minket tendenciózusan megkerülve, közvetlenül kommunikál az alattunk levőkkel.

Egyes kevesebb és egyre alacsonyabb szintű feladatokat bíznak ránk.

Tapasztalatlanabb, fiatalabb munkatársakat favorizálnak, illetve léptetnek elő.

Kifelejtenek a szakterületünket érintő értekezletekre meghívandók listájáról, nem veszünk részt az érdemi döntések meghozatalában.

A vállalat problémáira utaló csalhatatlan jelek. Ilyenek lehetnek az alábbiak:

  • A cég elveszíti legnagyobb megrendelőjét.

  • A vállalaton belül lemorzsolódás, átképzés, korengedményes nyugdíjazás, létszámstop lép életbe.

  • Bérbefagyasztás, a juttatások megvonása figyelhető meg.

  • Gyakorivá válnak a zárt ajtók mögötti megbeszélések. A nyilvános megbeszéléseken a "nyugodjanak meg, nincs semmi probléma" emlegetése bevetté válik.


Ha figyelembe vesszük a szakemberek fent említett tanácsait, nemcsak akkor tűnik fel, hogy munkaviszonyunknak vége szakad, ha egy reggel kilenc órakor főnökünk megáll előttünk, diszkréten megköszörüli torkát, és behív minket a szobájába.

Szabó Ágnes
(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!