2p

A minimálbérnek megfelelő összeget fizet járulékterheivel együtt fél évig távmunkásonként a Munkaerőpiaci Alap azoknak a munkaadóknak, akik távmunkahelyet hoznak létre.

A minimálbérnek megfelelő összeget fizet járulékterheivel együtt fél évig távmunkásonként a Munkaerőpiaci Alap azoknak a munkaadóknak, akik távmunkahelyet hoznak létre, vagy a közszférában hagyományos munkahelyet alakítanak át korszerű távmunkahellyé - tájékoztatta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter az MTI-t pénteken.

Elmondta: az erre vonatkozó pályázati kiírás június második felében jelenik meg. A szaktárca azzal számol, hogy a pályázat révén még az idén 1100 új távmunkahelyet létesítenek országszerte. A program megvalósítására 255 millió forintot szán a minisztérium. A pénz felhasználását már jóváhagyta a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete.

A versenyszférában működő vállalkozások új távmunkahelyek létrehozására, a költségvetési szervek, az önkormányzatok, a közszféra intézményei pedig hagyományos munkahelyek távmunkahellyé átalakítására is pályázhatnak. Ez utóbbiak abban az esetben számíthatnak támogatásra, amennyiben a közigazgatási reform keretében ily módon munkahelyeket őriznek meg.

A pályázó cégek, szervezetek közül előnyben részesülnek azok, amelyek hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatására tesznek ajánlatot. Így elsősorban a munkanélküliek, fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességűek, gyermeküket egyedül nevelők, romák, hátrányos munkaerő-piaci helyzetű térségekben élők munkavállalását elősegítő cégek számíthatnak a támogatás elnyerésére - húzta alá a miniszter.

Szólt arról, hogy a kormányprogramban a foglalkoztatáspolitikai feladatok között a távmunka feltételeinek fejlesztése is szerepel. A távmunka elterjesztésével összefüggő teendőket először 2002 novemberében tárgyalta meg a kormány. Több tárca kapott feladatokat a távmunka magyarországi meghonosítása érdekében. Az akkor kiírt pályázat eredményeként először ezer, majd a forrásokat kiegészítve további csaknem 400 távmunkahely létesítése kapott támogatást - emlékeztetett a miniszter. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Növekszik a távmunka szerepe
A magyar cégek nem használják ki a távmunkát
Távlatok a távmunkában

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!