1p

Egy előzetes felmérés szerint a vezérigazgatói fizetések emelkedése 63 százalékkal kisebb volt 2005-ben, mint korábban.

Persze a szegénységtől nem kell tartaniuk a vezéreknek, hiszen az alkalmazotti bérek emelkedését még így is jóval túlszárnyalja a vezetők kompenzációjának növekedése, de az ütem határozottan lassult.

A vezérigazgatók kompenzációjába fizetésükön kívül a bónuszok, a különböző juttatások, valamint a részvények után kapott osztalék tartozik bele a Corporate Library felmérésében. Ha csak a béreket vesszük figyelembe, a növekedés akkor is több mint kétszeres az alkalmazotti béremelkedéshez képest (8,5 és 3,4 százalék) - közli a CNN.

A felmérést végző cég szakértője szerint a vezérigazgatók közül Bruce Karatz, a KB Home lakásépítő cég első embere kaszált a legtöbbet. Ő összesen 156 millió dollárt - vagyis több mint 34 milliárd forintnak megfelelő összeget - vitt haza 2005-ben, amiből 118 millió származott részvényekkel kapcsolatos ügyletekből.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!