A társaság közleménye szerint mintegy 2,3 millió hektoliter sört értékesítettek 2003-ban, ami 2 százalékkal több, mint egy évvel korábban és mintegy ötszöröse a teljes piac bővülésének.
A sörgyár tavaly az első kilenc hónapban 5,7 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, ami megegyezik a teljes 2002. évivel. A társaság nettó árbevétele 2003 első három negyedévében elérte a 31,7 milliárd forintot, ami 6 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakának árbevételét.
A társaság november elején eladta malátagyárát az Albadomo nevű dunaújvárosi cégnek. Az értékesítést a társaság profiltisztítással indokolta, mivel elsősorban a sörgyártásra és -értékesítésre kívánnak koncentrálni a jövőben. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Felfordulás előtt a sörpiac
Borsodi söröket isznak a legtöbben
Borsodi: ragaszkodik a focihoz
Jól fogyott a Borsodi
A Borsodi Sörgyár Rt. árbevétele 9,2 százalékkal nőtt, adózás előtti eredménye pedig kétszámjegyű, 15,1 százalékkal emelkedett - közölte a társaság.