1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ausztriai közlekedési hálózat jelentős terhelésével járt az Unió keleti nyitása, derül ki a statisztikákból. A megugró tranzitforgalom az első félévben 10 százalékkal nagyobb forgalmat generált az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Az osztrákok szerint a nyitás óta azoknak a szállítmányoknak egy része is az országra zúdul, amely korábban más úton jutott a német, francia és olasz piacokra. Ugyan az előzetes adatok is a forgalom megugrását vetítették előre, ám a májusban közölt becslések szerint a kétszer-háromszor több teherkocsi csupán néhány autópályán fog érezhető hatást okozni. A most közölt adatok szerint azonban a teherforgalom nem csak a legkritikusabb, Bécs felé vezető A 23-as autópályán, hanem az Alpokban is érezteti hatását, a Brenner átkelőnél például 10,5 százalékkal nőtt a forgalom.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Triplázódhat Ausztria kelet-közép-európai tranzitforgalma
Túlterheltté válhat az ausztriai Európa-híd
Az osztrákok korlátoznák a kamionforgalmat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!