Türelem és kezdeményezőkészség
Sok munkahelyen nincsenek felkészülve az új kolléga érkezésére. Megjelenünk első nap, nincs asztalunk, számítógépünk, telefonunk és e-mail címünk. Mit tehetünk ilyenkor? Türelmesnek kell lennünk. Próbáljuk meg hasznosan eltölteni az időt, például ha hozzáférünk a céges belső hálózathoz, ismerkedjünk vele, nézzük át az ügyfelek adatait.
Ne találgassunk
Mindannyian tudjuk, milyen az első nap: nem értünk semmit, fogalmunk sincs semmiről. Az egyetlen megoldás, ha megkérdezünk másokat, ahelyett, hogy találgatnánk, hogy mennek a dolgok. Ne féljünk attól, hogy túl sok kérdést teszünk fel. Az első napon az a feladatunk, hogy minél többet kérdezzünk, a kihívás azután a második napon az, hogy emlékezzünk is valamire az információkból.
Legyünk pozitívak
Az egyes szakmák jóval kisebbek, mint gondolnánk. Ne kezdjük azzal a bemutatkozást, hogy kiöntjük a szívünket az előző munkaadónkról, még akkor sem, ha tényleg olyan volt, mintha a pokolból szállt volna fel. Valószínű, hogy jelenlegi felettesünk ismeri volt főnökünket, és az sem kizárt, hogy üzleti kapcsolatban állt vagy áll volt munkahelyünkkel. Sosem tudhatjuk, milyen viszonyban vannak mostani munkaadóink az előzőekkel.
Privát élet
Az első időszakban, ha nem elkerülhetetlen, ne intézzünk a céges vonalon, vagy az irodában személyes telefonbeszélgetéseket. Az új munkahelyi e-mail címünket és céges telefonszámunkat ne adjuk ki rögtön barátainknak. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem leszünk hosszú életűek az új helyen.
Építsünk hidakat
Beszéljünk minél több emberrel: ez valószínűleg nem nehéz, hiszen az új kollégákra mindenki kiváncsi. Fogadjunk el minden meghívást, és ne tartózkodjunk attól, ha esetleg már az elején meghívnak egy sörre vagy kávéra munka után. Ez a legjobb módja, hogy az első napok erőfeszítéseit gyümölcsözővé tegyük.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolatépítés és türelem: tíz tipp az első munkanapra
Jo Wood, a Media Exchange ügyvezető igazgatója ad tanácsokat az új munkahelyen való bemutatkozáshoz. A szakembernek a Media Week-ben megjelent tanácsai elsősorban a média területén található cégekre vonatkoznak, de az intelmek bármilyen munkahelyen hasznosíthatóak.