Mennyit költünk partikra?
A megkérdezett szakértők közül néhányan a merészség hiányával, míg mások a karácsonyi rendezvény szerepének átalakulásával magyarázták, miért ritka az extremitás. "Naivitás azt hinni, hogy pusztán szórakoztatásról van szó" - vélte Paku Melinda. Az üzleti befektetés, a dolgozók megtartása, a lojalitás növelése mind olyan fogalom, amelyeket nem szabad szem elől téveszteni a karácsonyi parti összeállításakor.
Ki a célcsoport?
Más lesz a buli, ha a vállalat nem dolgozóit, hanem partnereit hívja meg. Az ügyfeleknek szánt karácsonyi vacsorákat az imázsra szabják, s gyakori a nagy pénzintézetek körében. "Az ilyen típusú rendezvények inkább fényűzésükkel, mintsem coolságukkal hívják fel magukra a figyelmet" - tudtuk meg Kőrössy Zoltántól, a Magyar Party Service Szövetség elnökétől, aki szerint visszatérőben vannak a hagyományos karácsonyi értékek is, így sok a tradicionális parti gyerekkórussal és gyertyafénnyel. A lazább, merészebb rendezvények a médiaügynökségek, pr- és reklámcégek illetve az alacsonyabb átlagéletkorú cégek esetében kelendőbbek, de felvállalják őket azokban az iparágakban is (például telekommunikáció), ahol éles a piaci verseny.
Ünnepeljünk építkezésen!
Az elnök és az alelnök szerint is helyszínek tekintetében az utóbbi években jó volt a felhozatal. Az extrémebbek közé sorolható egy teljesen fűtetlen gyártócsarnok, félkész építkezés vagy barlang, ahol jóval nehezebb a szervezők feladata, hiszen ugyanúgy biztosítani kell a fűtést, a szőnyegeket, így a kényelmet és a biztonságot, mint egy elegáns étteremben. "Nyugat-Európában gyakori, nálunk csak most kezd divatba jönni az átlátszó üvegsátor, ami 20 fokra fűthető télen is" - tette hozzá Kőrössy Zoltán. A kapósabb helyszínek közé tartozott idén egyébként a már említett Vasúttörténeti Múzeum is.
Ugyan a vállalatok egyre többször számolnak be arról, hogy ünneplés helyett jótékony célra fordítják a karácsonyra szánt keretet, a megkérdezettektől kapott válaszok mindezt nem támasztották alá. A kereslet az utóbbi években sem csappant meg a bulik iránt, s az erre szánt összeg sem lett kevesebb. A választási szempontok között jóval hangsúlyosabb a tartalom vagy a bizarr elemek hiánya, mint a kifizetendő összeg.
Istvánko Viktória
Menedzsment Fórum