Várhatóan április végétől, az unió és a tagállamok fele-fele arányú társfinanszírozásával lesz lehetőség az eladatlan készletek magán- és hűtőházi tárolására, a kínálat és a termelés csökkentésére, a vízi szárnyasok korai vágására és az eladatlan készletek finanszírozására. A támogatás a feldolgozóknak nyújtott hitelekre is kiterjed, amelyhez a kormányok állami garanciát és kamattámogatást nyújthatnak.
A döntést követően 5-6 milliárd forintos forrás nyílhat meg a magyar baromfitenyésztők és -feldolgozók számára - mondta Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője. Így enyhíthetők lesznek azok a károk, amelyek az átmeneti tárolás többletköltsége, továbbá a tenyésztojások egy részének megsemmisítése miatt érték a vállalkozókat. Emellett lehetőség lesz a munkaerő megtartásának támogatására is.
MTI / Menedzsment Fórum
Kártérítést kapnak a hazai madárinfluenza-áldozatok
Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel elfogadta az Európai Bizottság javaslatát, hogy a baromfitermékek keresletének zuhanása miatt is kártérítést kaphassanak a gazdák az Európai Unió tagországaiban. A magyar baromfitenyésztők és -feldolgozók számára 5-6 milliárd forintos forrás nyílhat meg.