2p

Az amerikai kormányzat a rendőrség, a tűzoltóság, az egészségügyi dolgozók és minden vészhelyzetre specializálódott állami alkalmazott túlórára vonatkozó bérezését kívánta megreformálni.

Az új, kedvezőbb túlóra-rendszer értelmében megfizetnék a segítségnyújtás terén dolgozó közalkalmazottak túlmunkáját. A kezdeményezés azonban máris számos bírálóra talált. A kritikusok nem tartják hitelesnek a Bush-kormányzat illetékeseit, akik az alkalmazottak jogainak védelmét hozzák fel érvként. John Sweeney, a 13 milliós tagságú AFL-CIO szakszervezet elnöke szerint az államnak az összes munkavállaló túlóra pótléka érdekében kellene új jogszabályt érvényesítenie.

Az illetékes tárca most kompromisszumot keres az érdekvédemi szervezetek tiltakozásának letörése érdekében, és egy évvel a túlóra bérezésére vonatkozó szabályozás megszületése után kibővítené annak kereteit. Most annak a lehetőségét keresik, hogy a versenyszférában dolgozók túlmunkájának megfelelő ellentételezését is biztosítsák.

Jelenleg az ötven éves Fair Labor Standards Act vonatkozik a 40 órán felül dolgozó alkalmazottakra, ez azonban korszerűtlen, és működése elégtelen a szakszervezetek szerint. Az évi 65 000 dollárnál több jövedelemmel rendelkezők nem jogosultak a plusz munkaórákért járó juttatásra. A kormányzat most még több adminisztratív, szakmai és vezetői pozícióban dolgozó munkavállaló túlóra-díjazásának megoldását ígéri, ennek a fizetési határnak 100 000 dollárra való felemelésével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!