A korábban tervezettnél közel egy évvel később, csupán jövő őszre készül el a Skála-Coop Zrt. tulajdonában lévő Vörösmarty téri Luxus Áruház felújítása. A beruházás azért maradt el az idén, mert az épületben összesen tízszázalékos részesedésű 17 lakó egyike megfellebbezte az építési engedélyt.
A Skála-Coop tulajdonosa, a Capital Zrt. vezérigazgatója, Somfai Róbert a Világgazdaságnak elmondta, hogy a több mint 400 millió forint érték munkálatok azért halasztódnak ennyire, mert a teljes épületgépészeti rendszer elöregedett, így a kazánokat csak április 15 után lehet cserélni. Emellett a kivitelezőkkel korábban megkötött megállapodások egy részét is újra kell tárgyalni.
Ősszel nem csupán a Luxus Áruház készül el, hanem a tér másik oldalán az egykori ORI-ház helyén az ING által építtetett palota is, amelyben hatezer négyzetméter lesz a bérbe adható eladótér. Itt kap helyet a Zara vetélytársa, a H&M üzlete is.
Ugyancsak ez év őszén szerették volna befejezni, de csak jövő tavaszra készül el a Deák Ferenc utcába tervezett 15 milliárd forintos beruházás, a Fashion Street. A vendéglátóegységekkel tarkított bevásárlóutcában úgynevezett felső középkategóriás, prémium márkákat árusító üzletek lesznek, és várhatók olyanok is, mint a Benetton, a Sisley, a Puma és az S.Oliver, számol be a Világgazdaság.