Diósi László, az OTP Bank Romania vezérigazgató-helyettese elismerte, hogy az idei év első kilenc hónapjában mintegy 7 millió eurónyi negatív szaldót produkáltak, ami a tavalyi év azonos időszakában szintén veszteségként elkönyvelt összeg duplája. Azt is elmondta. hogy még jövőre sem számítanak nyereségre. Három hónapja az OTP Bank Romania a szomszédos ország pénzintézeti piacának 1,3 százalékát tudhatta a magáénak, 564 millió eurós üzleti forgalommal. Ezzel az eredménnyel a 37 szereplő közül a 15. helyet tudhatta a magáénak Romániában. Diósi szerint 2008-ra a tizedik hely elérése megvalósíthatónak tűnik.
A veszteség annak az elszánt befektetési politikának tulajdonítható, melynek eredményeként ez év végére már hetven fiókban fogadhatják az ügyfeleket. Az elkövetkezendő években további harminc romániai helyszínen nyitnak fiókot a legnagyobb magyarországi bank sötétzöld logója alatt.
Az OTP nemcsak mennyiségileg fejlődik, hanem termékkínálatát is jelentősen bővíti, alternatív befektetésekkel igyekszik színesíteni palettáját. Lízingcéget, nyugdíj-alapok kezelésével foglalkozó vállalkozást és biztosítási céget is működtetni szeretnének. Ez utóbbi területen már megtették az első lépést: tavaly megvásárolták a Ceccar-Romas biztosítót, amely így 88 százalékban az OTP Garancia, 11,29 százalékban az OTP Bank Romania tulajdonába került.