4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

137 milliárdos fejlesztés keretében újul meg a Szajol-Püspökladány vasútvonal. A nagyrészt uniós forrásból történő beruházást követően a fővárosból lényegesen rövidebb idő alatt, két órán belül elérhetővé válik Debrecen.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közlekedés Operatív Programja keretében valósulhat meg a Szajol-Püspökladány vasútvonal felújítása. Az újabb uniós nagyprojekt elfogadásáról a héten döntött a kormány, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ezt követően továbbítja azt jóváhagyásra Brüsszelbe. A tervek szerint 2013-ban befejeződő beruházás teljes költsége 137,4 milliárd forint, ebből az igényelt uniós támogatás összege 93,4 milliárd forint.

A fejlesztéssel a fővárosból lényegesen rövidebb idő alatt, két órán belül elérhetővé válik Debrecen, a vasútvonal közúttal szembeni versenyképessége nő. Lehetőség nyílik a vasúti szállítás részarányának növelésére, a záhonyi átrakó közelsége miatt különösen a teherforgalom területén.

A Szajol - Püspökladány vonalszakasz a 100. sz. Budapest - Szolnok - Debrecen - Záhony országhatár vasútvonal része. Utóbbi a transzeurópai vasúti közlekedési hálózat részeként jelentős szerepet játszik a kelet-nyugat irányú európai személy és áruforgalomban. Közvetlen vasúti összeköttetést biztosít Budapest és Ukrajna között. Ezen a vasútvonalon bonyolódik az Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország és Ukrajna közötti vasúti forgalom meghatározó része. Belföldi szerepköre egyrészt az ország középső és keleti nagyvárosainak (Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza), valamint az észak-keleti területek (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék) összekötése a fővárossal. A nagyobb városok térségében a vonal elővárosi forgalma is jelentős.

A fejlesztéssel a 67,8 km hosszú Szajol - Püspökladány szakasz 160 km/h emelt sebességű közlekedésre és 225 kN tengelyterhelésre is alkalmassá válik. Az állomásokon és megállóhelyeken új, biztonságos peronok, alul- és felüljárók, a környezeti terhelés csökkentése érdekében zajárnyékoló falak épülnek.  A beruházás során az ún. ETCS - Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszert is telepítik, amely nem csupán a járművek sebességét felügyelheti, hanem személyszállító vonatok esetében pl. az ajtók helyes nyitását és zárását is.

A nagyprojekt elfogadásáról Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára számolt be Püspökladányban. "A fejlesztésnek köszönhetően a hajdú-bihari megyeszékhely két óra alatt elérhető lesz Budapestről. De nem csupán gyorsabb lesz az utazás a vonalon: az állomási peronok biztonságosabbak és akadálymentesek lesznek, a magasabb tengelyterhelésnek köszönhetően nőhet a teherforgalom. A vasút versenyképessége összességében nő a közúti személyszállítással és árufuvarozással szemben is. A fejlesztés ugyanakkor a térség foglalkoztatási helyzetén is javít, hiszen várhatóan sok helyi munkavállalónak jelent majd biztos megélhetést a beruházás idején. Ez illeszkedik a kormány munkahelymegtartási, munkahelyteremtési törekvései közé" – hangsúlyozta az államtitkár.

Magyarország a tagországok között dobogós helyen áll a brüsszeli nagyprojektek tekintetében. A kormány már harminc ilyen fejlesztést hagyott jóvá, ezek közül tizenhetet Brüsszel is elfogadott, további hét jóváhagyásra vár. Az összes nagyprojekt támogatási értéke 987 milliárd, míg a teljes beruházási értékük közel 1 311 milliárd forint. A 14 közlekedésfejlesztési nagyprojekt révén 1 067 milliárd forintnyi beruházást valósítunk meg 776 milliárdos közösségi támogatással. A Szajol - Püspökladány beruházás mellett uniós nagyprojekt a záhonyi vasúti-logisztikai fejlesztés, a Sopron - Szombathely - Szentgotthárd és a Budapest - Kelenföld - Székesfehérvár - Boba vasútvonalak felújítása, valamint a GSMR rendszer bevezetése is.

A budapesti és vidéki villamosfejlesztésekkel, a 4-es metróval együtt összesen 11 kötöttpályás nagyprojektet fogadott el a kormány. Ezek együttes beruházási értéke 937 milliárd forint, az uniós támogatás 579 milliárd forint. Az öt vasúti nagyprojekt hasonló adatai: 383 és 300 milliárd forint. A Sopron-Szentgotthárd rekonstrukció tavaly augusztus óta zajló kivitelezése 2011 májusára fejeződhet be. Záhonyban, márciusban kezdődik a vontatóvágányok felújítása. Budapest és Székesfehérvár között már zajlanak, vagy a közeljövőben indulnak meg a munkálatok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!