Az ingatlanforgalmazók döntő többsége a második fél évben [ajanlo=50][igazitas=left/] sem változtatja az ingatlanközvetítői jutalékot. Mindössze minden tizedik mondta azt, hogy emeli, csökkenti, vagy új konstrukciót vezet be - idézi az Ecostat az erre vonatkozó felmérését a Világgazdaság. A legtöbb ügynökség a bevétel mérséklődését, a közvetítői jutalékok csökkenését vagy stagnálását várja a következő hat hónapra. Várhatóan megfordul az előző negyedévig tartó tendencia, amely szerint a jutalékok nagysága folyamatosan emelkedett. Változott a közvetítői jutalékkal dolgozó cégek aránya: a vevőktől a cégek fele, az eladóktól egyharmada nem kér jutalékot, míg az előző negyedévben ez az arány mindössze 33, illetve 25 százalék volt - számol be a Világgazdaság.
A magyarországi általános gyakorlat szerint közvetítői díjat az ingatlanközvetítő a tranzakcióban részt vevő felek egyikétől szokott kapni, e gyakorlatot a Magyar Ingatlan Szövetség (Maisz) szakmai bizottsága is javasolja. Bizonyos esetekben, mint például speciális piaci szegmens vagy az általánostól eltérő szolgáltatási csomag esetén, lehetőség van mindkét féltől közvetítői díjat kérni; a felek részére nyújtott szolgáltatás és az esetleges érdekképviseleti jogkör pontos meghatározása, illetve az ügyfelek előzetes írásbeli tájékoztatása mellett - írja a Világgazdaság.
Kapcsolódó anyagok
Szakirányú diplomához kötnék az ingatlanközvetítő tevékenységet
500 ezer forintot is kereshetnek az ingatlanosok
Nem nőnek a csatlakozással a közvetítői díjak
Kevés ingatlanközvetítő emeli díjait
Alig csökkenő vásárlási kedvet jeleznek az ingatlanforgalmazók. Többségük várhatóan nem emeli a közvetítői díjakat. A szakszövetség szerint a díj összege és pontos mértéke is megvitatható, az adott ügylet körülményei miatt azonban pluszráfordításokat is elszámolhatnak.