3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Tavaly 187,8 ezer új személygépkocsit és terepjárót értékesítettek Magyarországon, ami 5,6 százalékkal kevesebb a 2005-ös 199 ezernél - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Az év vesztese a Suzuki, bár piaci részesedése így is magasan a legnagyobb maradt - írja a Napi Gazdaság.

Bár a szervezet összesítése szerint a Suzuki megőrizte első helyét, az összesen eladott 32,6 ezer autó a piaci átlagnál jóval nagyobb, 16,6 százalékos visszaesést takar, így a márka piacrészesedése 19,7 százalékról 17,4 százalékra szűkült. A második helyezett Opel eladásai 10,8 százalékkal 21,5 ezerre csökkentek, piacrészesedése 12,1 százalékról 11,4-re süllyedt.

A harmadik helyen a Ford végzett tavaly 19,1 ezres eladással, ami 9,4 százalékkal múlta felül a 2005-ös szintet, tortaszelete pedig 8,8 százalékról 10,2-re gyarapodott. A negyedik helyezett alig csökkenő, 8,9 százalékos piaci súllyal és hét százalékkal 16,7 ezer darabosra visszacsúszó eladásokkal a Skoda lett, majd a német konszern fő márkája, a Volkswagen következik. A VW-k piacrészesedése fél százalékponttal 8,3 százalékra nőtt, a 15,6 ezer eladott kocsi 1,6 százalékkal múlja felül a 2005-öst.

Toyotákból 2006-ban 13,2 ezer darabot adtak el, amivel a japán márka 11,1 százalékos növekedést mutatott fel, piacrészesedése pedig hat százalékról hétre nőtt. Ennél is nagyobb mértékben, több mint 28 százalékkal 4,1 ezerre nőttek a Honda-eladások, a 2,1 ezer Mazda pedig 14,5 százalékkal múlja felül a 2005-ös szintet.

A francia nem megy, a Lexus robbantott

A Renault ugyanakkor sokat rontott, a tavalyelőtt még a Toyotával megegyező piacrészesedés 5,3 százalékra apadt, miután eladásai 17,5 százalékkal 9,9 ezerre zuhantak. Hasonlóan gyengén szerepelt a Peugeot, ott az értékesítések 13,1 százalékkal 8,2 ezerre estek, míg a harmadik francia márka, a Citroen eladásai csak alig alakultak gyengébben, mint a piaci átlag, így valamivel több, mint hatezer kocsi talált gazdára. A Dacia ugyanakkor ha nem is kirobbanóan, de azért javított pozícióján, a teljes piac szűkülése ellenére 1,1 százalékkal 2,9 ezerre nőttek a magyarországi eladások.

A prémium szegmensben jelentősen élénkült a piac: az Audi-eladások tíz százalékkal 1,7 ezerre, a Mercedes-értékesítések 11 százalékkal 1,4 ezer közelébe emelkedtek, míg a bajor rivális a csillagos márkánál alig százzal több autót tudott eladni. A Lexus valósággal robbantott, a 275 autó több mint duplája a 2005-ösnek. A luxusmárkák között stabil maradt a Porsche és a Jaguar pozíciója, az előbbiből tavaly kilencven, utóbbiból 75 talált vevőre, a 6 darab Maserati azonban jócskán elmarad az egy évvel korábban eladott húsztól - írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!