Miután a GM - és a Ford Motor Co. - értékesítéseinek igen jelentős hányadát a SUV-nak is nevezett járgányok teszik ki, már a kereslet stagnálása is azzal jár, hogy a profitot felemésztő árengedményekkel kell kínálniuk a hobbiterepjárókat. A GM január közepéig teljesen leállítja ezek gyártását, azt követően pedig 10 százalékkal csökkenti a gyártást, hogy lehetővé tegye a felhalmozódott készletek értékesítését - lehetőleg ésszerű árkedvezmények mellett.
A társaság vezetői arról nem nyilatkoztak, hogy milyen hosszú időre szól a döntésük, és azt sem közölték, hogy hány munkavállalót bocsátanak el. A GM a múlt héten jelentette be, hogy 2007 első negyedében 1,28 millió jármű gyártását tervezi, ami 9,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi szintnél, számol be a Napi Gazdaság.