1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kevesebb új vezetőt neveztek ki az elmúlt évben, és az előrejelzések szerint a fluktuáció idén tovább csökken.

Lassabban növekszik a vállalati vezetők száma Európában - közölte a menedzserek európai szakmai szervezete az Apec. A tavalyi évben alig több, mint két százalékkal bővült a cégvezetők száma, miközben egy évvel korábban még 3,2 százalékos volt az arány. A megkérdezett vállalatok több mint háromnegyede pedig azt közölte, hogy 2004-re nem kíván felvenni új menedzsereket.

A vállalatok inkább - 57 százalékban - kipróbált, azaz már bizonyított vezetőket vettek fel, míg 2002-ben még a fiatal káderek szerepeltek elsősorban a felvettek között, mivel a "kipróbáltak" részaránya akkor még csak 48 százalék volt. A kipróbáltak közül azonban a fiatalok aránya elég magas volt a 2003 júniusát megelőz egy évben - az öt évnél nem nagyobb vezetői tapasztalattal rendelkezők az összes új vezető 26 százalékát érték el. Nyugat-Európában egyébként mintegy 9 millió tagot számlál a vállalati vezetői társadalom - közölte az Apec.

Kapcsolódó anyagok
Kelendőbbek a tapasztalt vezetők
Egyenrangúak a multiknál a magyar menedzserek
Az autokrata főnökök korszakának vége

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!