Új vezető, lezárt végrehajtási eljárás, milliárdos tartozások - ez a Rynart Transport Hungary Kft. pillanatnyi mérlege. Az anyagi nehézségekkel küzdő társaság még nincs túl a nehezén, de a szakszervezet elnöke bizakodó, hiszen fizetést már kaptak augusztusban.
Az elmúlt években egyre jelentősebb anyagi gondokkal kellett szembe néznie a patinás múltú holland cégnek, amely tizennégy éve kezdte meg működését Magyarországon. Az egyik legnagyobb hazai közúti szállítmányozó cég adósságot adósságra halmozott. Piaci pletykák szerint magának kereste a bajt: kiszorítósdiba kezdett, de nem bírta.
Nem jött be az aláígérés
A cég annak idején valószínűleg egyszerűen rosszul mérte fel a terepet - mondta egy a szektort jól ismerő informátorunk. Az, hogy megpróbálta kiszorítani a versenytársakat egy piacról, bevett dolog. Persze a piacon a versenyben vannak "trükkök", mindenki mással próbálkozik: kezdve azzal, hogy "játszadozik" a tachométerrel, egészen addig, hogy durván aláígér a konkurenciának. A Rynart egyébként nem is tudta teljesen kiszorítani a vetélytársakat a piacról, vagyis valódi célját nem tudta elérni.
Egyébként még ez sem lett volna feltétlenül baj. A Rynart azonban állítólag annyira alacsony összegű ajánlatokat tett (legalábbis a partnerek olyan gúnyos legyintéssel utasították el a konkurenciát, hogy másra nem igen lehet következtetni), ami már teljesen aláásta a működést.
Vadonatúj autókat kezdtek használni, ám egy kis matekozás után kiderül: a lízingdíjat is alig fedezi a feltételezett szerződéses összeg. Mindegy, mondhatnánk, a holland anyacég majd kipótolja a veszteségeket. A jelek szerint azonban nem így lett.
Nem annyira nyerők a multik
A társaságnak egyébként a partnerek sem jöttek be igazán. A multik - például a Tesco, az Unilever - nem a legjobban fizető ügyfelek. Persze hatalmas mennyiséget kell megmozgatni, az kétségtelen, de nem lehet olyan magas árat kérni tőlük, mint a kisebbektől - épp az óriási mennyiség miatt. Arról nem is beszélve, hogy a multik viszonylag lazán tartják a fizetési határidőket. És míg a kiadások (üzemanyag, munkadíj) azonnal jelentkeznek, a bevétel legkorábban csak hatvan-kilencven nap múlva érkezik.
Mindezekből az következett, hogy a cég egyre rendszertelenebbül fizetett. Még az üzemanyagszállítókkal és a szerelőkkel is meggyűlt a bajuk, értesüléseink szerint volt, hogy szinte bújkáltak az ügyfelek elől. Az elmúlt évek komoly problémáit jelzi, hogy az utolsó nyilvános (2005-ös) mérlege szerint a Rynartnál eszközoldalon 8 milliárdos érték szerepelt és 3 milliárd forint beruházást is feltüntettek, ám a cég kötelezettségei akkor 14 milliárd forintra rúgtak. Ugyan nem elérhető, de a 2006-os mérlegben - állítólag - már kedvezőbb adatok szerepelnek. A cégnél dolgozók úgy látják, hogy miután a közelmúltban vezetőváltás történt, elindultak kifelé a gödörből.
Új szelek, fényes szelek?
Az anyavállalatban egy éve szerzett tulajdonjogot a Bencis Capital Partners, és az elmúlt hetekben a magyar részlegnél is megindult a reorganizáció. Ennek keretében nagymértékű adósságrendezésre is sor került köszönhetően a társaság tulajdonosainak és a Rynart-csoportot finanszírozó bankoknak. Ez épp az utolsó pillanatban történt, mert az APEH Kiemelt Adózók Igazgatósága megindította a Rynart ellen a végrehajtási eljárást - a cég felkerült az APEH szégyenlistájára mint százmillió forintnál nagyobb összegű, 180 napnál régebbi adótartozó. A végrehajtási eljárás július utolsó napjaiban zárult le, vagyis a Rynart megfizette a köztartozást.
A többi még kérdéses, ráadásul az új menedzsmentnek komoly dilemmákkal kell majd megküzdenie. (A cégvezetést többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnünk, a telefont ugyanis egész nap nem vette fel senki.) A kérdés most az - világított rá informátorunk -, képes lesz-e akkora bevételt produkálni a társaság, hogy milliárdos hiteleit törleszteni tudja. Az biztos, hogy a kilábaláshoz át kell alakítani a nagyon alacsony összegű szerződéseket. Kérdés viszont, hogy mennyire csappan meg így a bevétel.
F. Sz. E.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Megéri a hipermarketeknek az önálló logisztika
Új központot nyit a Rynart
A szállítmányozási szakma ágazati szabályozást szeretne