5p

Az eredeti tervek szerint már tavaly lebonyolította volna a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szabad mobilfrekvenciák pályázatát, azonban továbbra sincs konkrétum az ügyben. Pedig a piaci szereplők már készülődnek, a BTel például egyértelműen szeretne negyedik mobilszolgáltató lenni, csak a pályázati kiírás részleteit várják - tudta meg az mfor.hu a cég ügyvezetőjétől. Mfor.hu-háttér.

A jelek szerint elakadt a minisztériumban a frekvenciák ügye, mivel a mai napig nem került kiírásra a tender. Sőt egyelőre azt sem tudni biztosan, melyik frekvenciákat pályáztatják meg, lesz-e lehetőség egy negyedik mobilszolgáltató belépésére a magyar piacra.

Már a startvonalnál áll a BTel

"Mi egyértelműen mobil hangszolgáltatásban gondolkodunk, mivel jelenleg ez az egy elem hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a portfóliónk. Célunk, hogy minél előbb akár virtuális szolgáltatóként, akár önálló frekvencián elindítsuk a szolgáltatásunkat" - mondta az mfor.hu kérdésére Takács Krisztián, a BTel ügyvezetője. Hozzátette: a frekvenciapályázat kiírásáról egyelőre nekik sincs további információjuk, de szerinte a piaci verseny élénkítése miatt az NMHH-nak is érdeke lenne egy új szolgáltató megjelenése.

Technikailag lenne lehetőség egy negyedik mobilszolgáltató belépésére, hiszen Mátrai Gábor, az NMHH elnökhelyettese már tavaly augusztusban úgy nyilatkozott, hogy a szabad 450 megahertzes frekvencia mellett a 900 megahertzes frekvenciatartományt a további szabad kapacitásokkal együtt lehetne megpályáztatni, az pedig esetleg egy negyedik szolgáltató piacra lépését is lehetővé tenné.

"A pályázatról, illetve a frekvenciák hasznosításáról a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak kell meghoznia a döntést. Ők döntik el, hogy milyen frekvenciára és mikor születhet meg a pályázati kiírás" - mondta még tavaly az NMHH elnökhelyettese az mfor.hu-nak. Azaz a jelek szerint a minisztériumnál akadt el a kérdés, ezért nem tudni még mindig, hogy mikor jelenhet meg egy új szolgáltató.

2008-ban egyébként már volt egy frekvenciapályázat a szabad erőforrásokra, ezt azonban 2009 tavaszán eredménytelennek nyilvánították. Pedig jelentkező lett volna a negyedik nagy szolgáltató címére, a Digi Kft., a DreamCom Távközlési Kft., a Mobinet Távközlési Projekt Kft. és az Invitel Távközlési Zrt. is adott be ajánlatot. A három nagy szolgáltató egyébként évek óta azért lobbizik, hogy a szabad frekvenciákra nem feltétlenül kell pályázatot kiírni, el lehetne osztani igazságosan köztük is. Éppen ezért az esetleges jövőbeli tender egyik nagy kérdése az lesz, hogy 2008-hoz hasonlóan kizárják-e az indulásból a T-Mobile-t, a Telenort és a Vodafone-t.

Tízmilliárddal lehetne elindulni

"A részletek ismerete nélkül egyelőre nehéz konkrétumot mondani, de számításaink szerint az átjátszóállomások viszontbérletével egy negyedik szolgáltató nagyjából tízmilliárd forintos beruházással tudna belépni a piacra. Saját hálózat kiépítése ennél jóval többe, 40-50 milliárdba kerülne, de szerintem bárki is lesz a negyedik mobilszolgáltató, nem fogja vállalni, hogy új hálózatot építsen ki" - emelte ki a BTel ügyvezetője.

A BTel azt tervezi, hogy egy esetleges nyertes pályázat esetén ezt a forrást vagy tőzsdei bevezetésből, vagy nemzetközi partnerek bevonásából teremtené elő. A cég jelenleg még kft-ként üzemel, azonban már kezdeményezték a Zrt-vé alakulást, ami hamarosan megtörténhet. Ezt követően kérvényezik a társaság tőzsdei bevezetését, ami leghamarabb az idei év végén, de inkább csak 2012-ben lehet esedékes - mondta Takács Krisztián. Arra a kérdésre, hogy a cég mekkora részét vinnék tőzsdére úgy válaszolt, hogy az nagyban függ majd az esetleges frekvenciapályázat eredményétől, hiszen a jelenlegi cégméret fenntartása és a további terjeszkedés jóval kevesebb tőkét igényelne, mint egy esetleges belépés a mobil hangszolgáltatások piacára.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a mobil hangszolgáltatás ma már nem a világ legjobb üzlete, de szerintünk fontos, hogy egy szolgáltató mindennel ki tudja szolgálni az ügyfeleit, és akkor csomagban olcsóbban tud értékesíteni. A nemzetközi trendek azt mutatják, hogy ha valami új jön a piacon, akkor az emberek egy része alapból hajlik a váltásra, szerintem a magyar piacon egy sikeres marketinggel két év alatt akár 2-2,5 millió ügyfelet is el lehetne csábítani a jelenlegi három szolgáltatótól" - hangsúlyozta Takács Krisztián.

"Jelenleg 870 értékesítési ponton áruljuk a szolgáltatásainkat országszerte, szinte nincs olyan település, ahol ne lenne előfizetőnk. Ezek az értékesítési pontok most még nem BTel név alatt futnak, de kész tervünk van arra nézve, hogy sikeres pályázat esetén ezt néhány hónap alatt átalakítjuk egy márkanév köré" - hangsúlyozta a cég ügyvezetője.

A cégnek egyébként jelenleg 25-26 ezer ügyfele van, ebből 18 ezer lakossági, a többi pedig vállalati és önkormányzati. A BTel most SAT TV, IPTV, mobilinternet, szélessávú internet és vezetékes telefon szolgáltatásokat nyújt, azaz a mobiltelefon kivételével tényleg a teljes távközlési piacot lefedi. A vállalatnak 51 településen van saját hálózata, az ország többi részén a nagyoktól bérli azt, idővel azonban fejleszteni szeretnék a saját hálózatot, hogy kevésbé függjenek a többi cégtől. A napokban elindított kötvénykibocsátás is részben ezt szolgálja, az egy éves kötvényprogram ideje alatt a BTel összesen legfeljebb hárommilliárd forint értékben bocsáthat ki vállalati kötvényeket. Az ezekből befolyó forrást még nem a mobilpiacra való belépésre, hanem a hálózat fejlesztésére és a SAT TV szolgáltatás bővítésére fordítanák.

"Nem az a célunk, hogy a legolcsóbb szolgáltatást nyújtsuk, de ár-érték arányban a legjobbak akarunk lenni" - fogalmazta meg a cég filozófiáját Takács Krisztián. Ha mégsem lépnek be a mobil hangszolgáltatások piacára, akkor a vállalat célja az, hogy megmaradjon az elsőszámú alternatív szolgáltatónak.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!