2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA) szerint szakmailag indokolatlan és jelentős többletköltséggel jár az az állami szoftverbeszerzés, amely keretében a Microsoft legújabb szoftvereit vásárolják meg az államigazgatás és a közoktatás számára - közölte az ODFA magyar tagozata pénteken.

Az MTI korábban hírt adott a Közbeszerzési Értesítőben szeptember közepén megjelent eredményről, amely szerint a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság nettó 24 milliárd forintért Microsoft, Novell és nyílt forráskódú szoftvereket vásárolt. Az ajánlatkérés 24 milliárd forintos keret-megállapodásra szólt, a következő bontásban: közigazgatási és oktatási szoftvereket kell szállítani, illetve a korábbi licenceket bővíteni, három kategóriában. Első a Microsoft, második a Novell, míg harmadik a nyílt forráskódú szoftver-csoport. Az elsőre 12 milliárd, a másodikra és a harmadikra 6-6 milliárd forint a keret.

A szervezet pénteken nyílt levélben fordult a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság vezetőjéhez. Az MTI-hez is eljuttatott levélben kiemelik: "az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az új Microsoft szoftverek beszerzése előnytelen üzlet, mivel a jelenleginél még drágább szoftverek nem hoznak kimutatható hasznot felhasználójának".

A szervezet hozzáteszi: azokban az uniós tagállamokban, ahol a kormányzati informatikai kérdésekben központilag döntenek, a nyílt szabványok, nyílt dokumentumformátum (ODF) kötelező államigazgatási alkalmazásáról hoztak kormányrendeletet, az Európai Unió ajánlásának megfelelően.

A nyílt levél szerint az ODFA fenntartásainak ad hangot, hogy válság idején éppen Magyarország az első olyan európai uniós tagállam, ahol a világ legdrágább irodai szoftvercsomagjának beszerzéséről születik központi döntés.

A levélben felteszik a kérdést a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságnak egyebek között, hogy milyen költségszámítások igazolják az Microsoft Office 2007 bevezetését és a korábbi szoftverek lecserélését, illetve a meghirdetett szoftverpiaci nyitás hogyan egyeztethető össze egy ilyen központi, az irodai szoftverpiacot alapjaiban befolyásoló döntéssel.

Az ODFA egyben felszólítja a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot, hogy állítsa le a Microsoft Office 2007 bevezetésének végrehajtását, indítson próbaprojekteket a kormányzati csúcsintézményekben, és az eredmények alapján hozzon érdemi döntést a további nagyértékű beszerzésekről.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!