2p

Az OTP Bank Nyrt. átutalta a montenegrói Crnogorska Komercijalna Banka (CKB) AD végleges, 104 millió eurós vételárát - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A CKB 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására vonatkozó szerződést augusztus 29-én írta alá az OTP.

A tranzakció december 21-i zárását követően az OTP megkezdi az informatikai rendszerek összehangolását, a további piaci expanzió érdekében megvizsgálja a termékfejlesztés, valamint a jelenleg 33 fiókból álló, az egész országot lefedő bankfiókhálózat bővítésének lehetőségét.

Az 1997-ben zöldmezős beruházásként alapított, s 2005. év végi 303,3 millió eurós mérlegfőösszege alapján 44 százalékos piaci részesedéssel rendelkező podgoricai székhelyű CKB minden üzletágban az első számú, domináns pozícióval rendelkező piaci szereplő. A bank saját tőkéje 2005. végén 19,3 millió euró volt, tavalyi adózott eredménye pedig 3,03 millió euró.

Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese októberben, Podgoricában a sajtónak elmondta: a CKB 2006-ra 50 százalékos növekedést tervezett, de ezt már szeptemberben túlteljesítette. A CKB szeptember végéig 2,6 millió euró nyereséget ért el, az egész évi elérheti a 4 millió eurót.

Az OTP Bank 2010-re már 15 millió eurós adózott nyereséget vár a montenegrói leánybanktól, ötszörösét a tavalyinak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!