2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Megszülettek az Európai Vállalkozási Díj magyarországi fordulójának díjazottjai. A versenyben helyi és regionális hatóságok által működtetett kis- és középvállalkozás-fejlesztési programok vehettek részt.

A nemzeti fordulót követő európai megmérettetésre a Széchenyi Kártya és a Vállalkozom, tehát leszek projekt kerül. A nemzeti fordulóra 17 pályázat érkezett, amelyeket a zsűri az eredetiség és megvalósíthatóság, a helyi gazdaságra gyakorolt hatás, a helyi közösség bevonása és a program további sikeres alkalmazása alapján értékelt.

A díjjal pénz nem jár, csak ismertség

A díjra a GKM helyi és regionális hatóságok által működtetett kis- és középvállalkozás-fejlesztési programokat várt, beleértve azokat az együttműködéseket is, amelyek a közszféra és vállalkozások, vállalkozói szervezetek, illetve civil szervezetek között jöttek létre.

A díjjal pénzjutalom nem jár, célja a különböző helyi és regionális vállalkozásfejlesztési programok elismerése, széles körű megismertetése és a már sikeres programok további hasznosításának ösztönzése. Az európai döntőbe országonként két, különböző kategóriában nyertes pályázat nevezhető. Az Európai Bizottság az elismerést minden év decemberében osztja ki, öt kategóriában. A legjobb program a zsűri nagydíjában részesül.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!