A harmadik legnagyobb gyártó Konka, amely főként más vállalatok számára készített tévékkel hódít, exportja mintegy 60 százalékos növelését tervezi az idén. Az összeg reményeik szerint eléri a 400 millió dollárt.
Piaci vetélytársa, a második legnagyobb Changhong, mely más márkák neve alatt forgalmazott készülékei mellett saját brandként is ismert, ennél is magasabb, mintegy 500 millió dolláros exportra számít az idén.
A kínai gazdaság több szektorban is jelentős exportot könyvelhetett el a tavalyi évben, néhány területen azonban korlátozásokkal védekezett az európai és amerikai piac. 2005 első háromnegyed évében a kínai plazma- és LCD kijelzős készülékekből mintegy 4 millió került piacra.
Az ázsiai ország gyártóinak minden iparágban kiváló minőségre, s emellett világmárkák bevezetésére kell törekedniük, ez utóbbival azonban eddig még adósak voltak. A Changhong idei bizakodó előrejelzései mellett a brand erősítésére kíván minél nagyobb hangsúlyt fektetni 2006-ban. Saját márkáját elsősorban Dél-Kelet-Ázsiában és a Közel-Keleten szeretné népszerűsíteni.
Menedzsment Fórum