A vállalat megújulásának keretében saját márkanévvel ellátott járművek értékesítését tervezi a Mitsubishi Motors jelentette ki a vállalat szóvivője. A cég új termékének árusítását egy leányvállalatban való tőkeemelés előzné meg, melyről a negyedik legnagyobb japán autógyártó bővebben nem nyilatkozott. Az egyre bővülő kínai piacon már régóta fontolgatja a cég érdekeltsége növelését.
A kijelentést egy újságcikk előzte meg, melyben a Mitsubishi Motors egy közepes méretű, kínai autógyárral közösen építendő üzemről számolt be. A japánok kínai üzletük szempontjából fontos partnerként aposztrofálták a Hunan Changfeng Motort, de hozzátették, hogy még csak a jövőbeli együttműködés lehetőségeit tanulmányozzák, konkrét megállapodás nem született.
A Mitsubishi 20 százalékos részesedéssel bír a kínai vállalatban, mely a japán cég Pajero sportautóját is forgalmazza.
A kínai vállalatban 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a Mitsubishi, mely Pajero sportautóját is a Hunan Changfeng márkanév alatt árusítja az ázsiai országban. A két cég között várhatóan létrejön a megállapodás, s szeptember elején elindulhat az új gyártósor üzembe helyezése. Ezt követően kérnék a kínai kormány jóváhagyását az új vállalkozás elindítására, ami jövő év végén várható.
Szakértők szerint ez az első gyártási offenzíva a japán vállalatnál, a közös DaimlerChrysler - Mitsubishi szakítás óta. A Mitsubishi májusban jelentette be túlélési tervét, mely a gyárbezárások mellett a vállalatcsoport többi tagjától és a befektetőktől származó nagyobb összegű tőkeemelés jelentett. Az utóbbi időkben számos problémával küzdő vállalat az új, egyre növekvő kínai piacon beindítandó vállalkozástól várja az eladási mutatók felfelé ívelését. Az új gyár építésére Changshaban, a Hunan tartomány fővárosában kerülne sor és évente 40.000 - 50.000 Pajero típusú gépjármű előállítására alkalmas.
(Menedzsment Fórum)
Kínai terjeszkedést tervez a Mitsubishi Motors
Leányvállalatban növelné érdekeltségét a japán autógyártó cég, hogy tovább terjeszkedhessen Kínában.