A válsághelyzetben lévő olasz nemzeti légitársaság a a helyzetén elbocsátásokkal és átszervezésekkel igyekszik javítani. A legutóbbi reorganizációs tervét a vállalat január végén jelentette be, ám úgy tűnik a vezetéssel szemben máris elfogyott a bizalom. A három évre szóló szanálási terv szerint 1500 munkahelyet szűntetnek meg, s további 1226 embert átképzés után más munkakörben akarnak foglalkoztatni. A leépítések mellett a következő három évben 1,2 milliárd eurót tervez a vállalat a flotta megújítására.
Komoly problémát jelent, hogy az elbocsátásokkal járó átszervezések az állandó sztrájkok miatt igen vontatottan haladnak, és a széles körű negatív visszhang miatt a lépések politikai támogatottsága sem elégséges. Ezek fényében ajánlotta fel lemondását Francesco Mengozzi a cég első embere. Távozása ugyanakkor nem végleges, mivel tárgyalások kezdődtek az Alitalia vezetése és Silvio Berlusconi kormánya között a helyzet megoldása érdekében.
A kormány érdeke nem lehet más, - vélekedtek az iparági elemzők, - minthogy a vállalatot átszervezzék, és a működőképesség visszaállítását követően befektetőket vonjanak be.
Kapcsolódó anyag
Elbocsátások és átszervezés az Alitalianál
Kirúghatják az Alitalia vezetését
Az olasz állam kézben lévő Alitalia légitársaság problémáin a jelenlegi vezetés sem tud úrrá lenni, így a vezérigazgató felajánlotta lemondását. A szakemberek szerint elképzelhető, hogy a teljes igazgatóságot visszahívják.