2p

Száz dolgozója közül ötventől vált meg az év elejétől a hatvani Eastern Asia Kft. A csoportos elbocsátás okát nem kívánta megnevezni Vígh Mónika, a cég vezetője. Mint mondta, azt a szingapúri érdekeltségű cég belső ügyének tekinti.

A szórakoztató elektronikai hangfalakat gyártó vállalat 1999 óta működik a Heves megyei város ipari parkjában, éves árbevétele húszmillió dollár - mondta a cégvezető.

Az elbocsátott dolgozók várhatóan el tudnak helyezkedni más, a Hatvani Ipari Parkban működő cégeknél, illetve a városban létesülő kereskedelmi egységeknél - mondta az MTI-nek Érsek Zsolt, a 35 ezer lakosú település polgármestere.

Bartók Mónika, a hatvani munkaügyi kirendeltség vezetője közölte, hogy máris konkrét állásajánlatokkal szolgáltak az Eastern Asia elbocsátott dolgozói számára.

Leépítési hullám

Egy hónapon belül ez a második nagy arányú létszámleépítés Hatvanban. A dél-koreai érdekeltségű Dai Dong ugyanis 76 munkatársától vált meg a tavalyi év végén és mindössze 38-an maradtak az elektronikai berendezésekhez fröccsöntött műanyag alkatrészeket gyártó üzemben.

Ugyanakkor az anyavállalat döntése szerint 2007. március 31-ével megszűnik a cég hatvani üzeme, amennyiben eddig az időpontig nem kap új megrendeléseket a magyarországi leányvállalat.

A Dai Dong vezetői azért döntöttek így, mert a Sony gödöllői gyára nem újította meg a beszállítói szerződést a hatvaniakkal.

A cég 1997 óta működik a Heves megyei településen. Annak idején a koreai anyavállalat négymillió dolláros befektetéssel hozta létre az üzemet a város ipari parkjában.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!