1p

A Walt Disney Co elnök-vezérigazgatója Michael Eisner bízik a vállalat menedzsmentjének erejében, és úgy véli sikerül meggyőzniük a részvényeseket, hogy a Comcast által tett felvásárlási ajánlatot utasítsák el.

A CNN-nek nyilatkozva a vezető annak a véleményének adott hangot, hogy bár váratlanul érintette a felvásárlási hír, a jelen körülmények között is a részvényesek érdekeit igyekeznek szem előtt tartani. Éppen ezért adtak hangot annak a véleményüknek, hogy a Comcast ajánlata a Disney reális értéke alatt van. Az amerikai AP szerint a felvásárlás esélye azután kérdőjeleződött meg, hogy a mai napon az Eisner lemondását követelő Roy Disney is alacsonynak tartotta azt.

A következő időszak legnagyobb kihívásai között Michael Eisner a fúzió kapcsán felmerülő kérdések kezelése mellett a Disney unoka és egy másik, a közelmúltban lemondott menedzser Stanley Gold támadásával szembeni helytállást említette. Mint elmondta, esze ágában sincs lemondani, a vállalat jól teljesít, és ő szereti a munkáját.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Hatalmi harc a Disney-nél: elnöki levél a részvényeseknek
Visszautasította a Disney a felvásárlási ajánlatot
Behálóznák Mickey Egeret

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!