2p

A törvényben meghatározottnál lényegesen kevesebb bérért dolgoznak magyar munkások Írország egyik presztízs-beruházásán, a dublini Spencer Dock építkezésén, idézte Írország legnagyobb szakszervezetének illetékesét az Irish Times. A Siptu már korábban is többször szóvá tette, hogy Írországban kizsákmányolják a külföldi munkásokat.

A Siptu állítása szerint a magyar munkások heti 69 órát dolgoznak, és a tevékenységre érvényes, törvényes minimális bérnek csak az egyharmadát kapják. A képviselet építőipari illetékese szerint 20-25 magyar munkás érintett az ügyben, akik elmondták: reggel 7.30-tól este 7-ig dolgoznak hétfőtől szombatig, havi 1700 eurót kapnak zsebbe, fizetési papír nélkül. Figyelembe véve a túlórákat, valamint az utazási jogosultságokat is, 4,50 eurós órabér jön ki, miközben a törvény előírásai szerint legkevesebb 14,85-15,33 eurót kellene kapniuk óránként.

A lap beszámolója szerint a magyar dolgozók munkáltatója Boros Csaba, aki alvállalkozóként működik közre az osztrák Konhausner cég megbízásából, a fővállalkozó az ír John Sisk & Son, Írország legnagyobb építőipari vállalata. A Siptu indítványára vizsgálat indult az ügyben.

Az ír kormány hivatalos munkaügyi weboldala hónapok óta tévesen közölte, a valóságosnál alacsonyabbnak mutatta az Írországban érvényes minimális órabért, tette szóvá hétfőn az ír parlamentben Kathleen Lynch munkáspárti képviselő.

Írország egyike azon EU-országoknak, amelyek a 2004-es bővítéstől fogva korlátozás nélkül beengedik az új tagok munkavállalóit, ám mind több a panasz, hogy a külföldi dolgozókat alulfizetik.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!