Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Törvényhozási korlátozással sújthatják Amerikában a fogyasztói reklámok használata terén a gyógyszergyártó vállalatokat, amelyek tavaly rekordösszeget, 4,5 milliárd dollárt költöttek készítményeik népszerűsítésére.

Légy óvatos!

Az új, demokrata többségű kongresszusban felerősödtek azok a hangok, amelyek a gyógyszeripari cégek reklámkampányainak korlátozását követelik. A gyors ütemben növekvő amerikai gyógyszeripar lényegében bármit elér, amire szüksége van a kormányzatnál vagy a törvényhozásban - írta a hétfői The New York Times, megjegyezve, hogy az utóbbi időben azonban egyre több a kétely és a bírálat.

A gyógyszerreklámok elleni fő kritika 2004-ben robbant ki, amikor a Merck kénytelen volt visszavonni széles körben reklámozott Vioxx nevű fájdalomcsillapítóját, amelyről kiderült, hogy jelentős mértékben növeli szívinfarktus kockázatát. A profitnövelésre törekvő, minél több és újabb gyógyszert forgalmazó gyártók a kritikusok szerint nem várják meg a tapasztalatokat, és sok esetben felelőtlenül reklámozzák termékeiket.

Billy Tauzin, az amerikai gyógyszerkutatók és -gyártók szövetségének elnöke elmondta, hogy 27 vállalat tavaly önkéntes alapon reklámkorlátozást fogadott el. Arra kötelezték magukat, hogy "megfelelő" ideig nem reklámozzák a tévében és az interneten a gyógyszereiket abból a célból, hogy az orvosok tapasztalatokat szerezhessenek a kockázatokról és az előnyökről. Konkrét időt azonban nem állapítottak meg. A Bristol-Myers Squibb 12 hónapos, a Johnson & Johnson, valamint a Pfizer 6 hónapos türelmi idő betartását ígérte.

A bírálók ezt kevésnek tartják és azt követelik, hogy a szövetségi élelmiszer- és gyógyszerügyi főhatóságot, az FDA-t ruházzák fel a reklámok korlátozásának jogával, a korai hirdetések betiltásával. Egyes vélemények szerint az új gyógyszereket két éven át nem szabadna reklámozni.

A The New York Times Adrien Thomast, a Johnson & Johnson alelnökét idézte, aki arra figyelmeztetett: bárkinek, aki a reklámok betiltását tervezné, mindenekelőtt eszébe kell, hogy jusson az amerikai alkotmány első kiegészítése, amely szerint a szólásszabadságot még korlátozott időre sem lehet felfüggeszteni. A gyógyszercégek azzal is érvelnek, hogy a reklámok fontos szerepet játszanak a betegek tájékoztatásában. A felmérések ezt azonban nem erősítik meg, 10 fogyasztóból csak 1 gondolja ezt így, a legtöbben nem a tévéből tájékozódnak, hanem orvosuktól kérnek tanácsot.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.

 

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.