Az adatok szerint jelenleg csaknem 250 vállalkozás tevékenységi köre terjed ki a hazai piacon a belföldi utazás- vagy rendezvényszervezésre. 2002-re közel 5 milliárdra növekedett ezeknek az utaztató cégeknek a nettó árbevétele.
A belföldi utazásszervezésre jellemző kisebb kockázat ellenére a GKM az idei évtől kötelezővé tette a vagyoni biztosítékot a belföldi programszervezők számára is, amit május végéig kell a cégeknek igazolni. A rendezvényszervezéssel is foglalkozó utazási vállalkozások szerint felesleges terhet ró rájuk, hogy az utazásszervezésből származó árbevételük 3 százalékát kaucióként kell igazolni. A kötelező biztosíték egyébként belföldi utak esetében is a hazautazást, a kényszerű tartózkodás költségeit és az előleg visszafizetését garantálja.
A Világgazdaság által megkérdezett üzleti szereplők szerint a rendelkezés azért is nehéz helyzetbe hozza az utaztatókat, elsősorban a kisebb irodákat, mert a kaució költségét vagy lenyelik, vagy ráterhelik a partnerekre, azaz árat emelnek.
Kötelező kaució a rendezvényszervezőknek
A rendezvényszervezők a jövőben kötelesek árbevételük 3 százalékát kaucióként letétbe helyezni tevékenységük biztosítékaként, mivel utazási irodaként kell majd regisztrálniuk magukat, írja a Világgazdaság.