A Dunaferr Részvénytársaság a tavalyi gazdasági évet a várakozásoktól eltérően kedvező mérleggel zárta. A közel 3 milliárd forintos tervezett veszteséggel szemben megközelítően félmilliárd forintos eredményt tudnak majd felmutatni - számolt be a Magyar Rádió.
Bálint Mihály, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a munkásgyűlésen ezt azért hangsúlyozta, mert ennek fényében számukra még inkább elfogadhatatlan volt a korábbi, 3,8 százalékos béremelési ajánlat, amit szerdán módosított 6,27 százalékra a munkáltató.
Az újabb javaslat hátterében az áll, hogy az érdekképviseletek az elmúlt héten felkeresték az új befektetőt, a Donbass-DUFERKO Konzorciumot, és annak képviselője a találkozó után arra kérte az ÁPV Rt. vezetését és a vállalati igazgatóságát, hogy egyezzen meg a szakszervezetekkel.
Közeledtek az álláspontok a Dunaferr bértárgyalásain
Megegyezés még nincs, de a holtpontról elmozdultak a bértárgyalások a Dunaferrben. A munkáltató szerdán jelentősen megnövelte béremelési ajánlatát. A szakszervezetek döntenek arról, elfogadják-e ezt.