2p

Laurence Kotlikoff, a Boston University közgazdász professzora szerint nem kizárt, hogy a csökkenő számú fiatal fellázad a jövőben az idősek eltartása ellen.

A fejlett világ lakossága folyamatosan öregszik. A következő három évtized alatt a nyugdíjas korosztály létszáma az USÁ-ban, Európában és Japánban várhatóan megduplázódik, miközben az ő egészségügyi ellátásukat és javadalmazásukat finanszírozó aktív korosztály csak 10 százalékkal fog növekedni.

A fejlett országok népességének életkora minden korábbinál jobban kitolódik. A folyamatot a professzor azzal szemléltette a BBC Online-nak adott interjújában, hogy 2030-ban az Egyesült Államok összlakossága idősebb lesz, mint ma a nyugdíjasok tömegét vonzó Florida állam. Az USA ezzel együtt is fiatal lesz a rohamosan elöregedő Európához, illetve Japánhoz képest.

A jövő legjelentősebb demográfiai folyamatának szinte beláthatatlanok a gazdasági hatásai: a mai szinthez képest csaknem elképzelhetetlen magasra kell majd az adókat emelni, hogy fedezni lehessen a szociális kiadásokat. Radikális költségcsökkentő programokra lenne szükség a folyamat lefékezésére.
A kötelező nyugdíjpénztár-rendszerek lényegesen hatékonyabb működésére, a magasabb jövedelműeknek a szociális költségekhez való nagyobb mértékű hozzájárulására lenne szükség. Csak mindezek a lépések menthetik meg a fejlett világot, hogy Argentinához hasonló összeomlás következzen be, jelzi Kotlikoff. Az is előfordulhat, hogy a fiatalabb nemzedék egyszerűen megtagadja az idősek, a mai baby-boom nemzedék eltartását, derül ki a BBC Online cikkéből.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!