2p

Az Európai Unióban az országok versenyképessége vizsgázik - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége (VOSZ) közép-magyarországi regionális szervezetének keddi budapesti közgyűlésén Demján Sándor, a VOSZ elnöke.

Az uniós versenyben azok az országok lesznek a nyertesek, ahol a legolcsóbb az állam, és rendelkezésre áll a képzett munkaerő - jelentette ki Demján Sándor. "Hiába kérte a VOSZ a politikusokat arra, hogy gyorsítsák fel a szükséges társadalmi, gazdasági reformokat, süket fülekre találtunk" - szögezte le az elnök. A hatalom szeretete mindig legyőzte a haza szeretetét - tette hozzá.

Demján a 2010 utáni, inkább a 2015-höz közeli euró-bevezetés mellett voksolt. Magyarázata szerint akkor kell belépni az eurózónába, amikor a magyar munkabérek átlaga eléri az uniós átlag 80 százalékát. Magyarországnak nemzeti stratégiára van szüksége, arra, hogy a politikai pártok, a munkaadók, és a munkavállalók közös programot dolgozzanak ki versenyképességünk javítása érdekében, amelyhez a VOSZ mindig is partner lesz - jelentette ki Demján Sándor.

A magyar munkavállalók nem tartanak az európai uniós csatlakozásból adódó külföldi munkaerő versenyétől - jelentette ki Csanádi Ágnes, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Bejelentette, hogy a kormány szerdai ülésén az európai uniós csatlakozáshoz kapcsolódó szabad munkaerő-áramlás kérdéséről is tárgyal. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Az európai munkaerő-piac magyar szemszögből

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!